Nem hiszi el Matolcsy „hamis mese” érvét az ügyészség, folytatódik a nyomozás

Szeptember végén gyanúsítottként hallgatták ki a volt jegybankelnököt, aki most panasszal is élt a gyanúsítás ellen.

Mi történt? Elutasította az ügyészség Matolcsy György gyanúsítás elleni panaszát az Erste-ügyben, így tovább folytatódik a nyomozás. A Fővárosi Főügyészség részletesen azt közölte az MTI-vel, a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség elutasította a gyanúsítások, kutatások és lefoglalások elleni panaszokat abban az ügyben, amelyben a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankfelügyeleti Központjához tartozó főosztályokat irányító egyes emberek 2023-ban – vezetői utasításra – hivatali hatáskörükkel visszaélve nyomást gyakoroltak egy osztrák anyavállalattal rendelkező magyar bankra.

Továbbiak ebből

Közel hatmilliárdos árbevételű cégtől vált meg az egyik leggazdagabb magyar. Kiderítettük, kinek adta el tulajdonrészét
Ötven lakás, tíz cég, új ambíciók. A celeblistán már ott volt, most a leggazdagabbak közé is bekerült

Kontextus. Simor András korábbi jegybankelnök tavasszal arról beszélt, hogy az MNB egyik alelnöke nyomást gyakorolt az Erstére: azt akarta elérni, hogy eltávolítsák Simort a bécsi Erste Group felügyelőbizottságából. Simor állítása szerint a bankot kellemetlen hatósági eljárásokkal fenyegették. Az Erste kifogásolta a vele szembeni bánásmódot, az MNB új vezetése pedig vizsgálatot indított, majd feljelentést tett. A rendőrség a jegybanktól és az Erstétől is beszerzett dokumentumokat.

A volt jegybankelnök egy „Aranykor EP.6 – 4 irat 1 vita” címen feltöltött YouTube-videóban védekezett, amelyben az ügyet „hamis mesének” nevezte. Hozzátette: nem volt jelen olyan megbeszélésen, ahol az Erste Bank magyarországi vezérigazgatóját megfenyegették volna. A vádakra reagálva Matolcsy azt mondta, ő senkit nem biztatott ilyen megbeszélésre, sőt, nem is tudja elképzelni, hogy az ő vezetése alatt ilyesmi előfordulhatott volna.

The post Nem hiszi el Matolcsy „hamis mese” érvét az ügyészség, folytatódik a nyomozás appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0