Teljessé vált az NVVH vezetőségének névsora, ők állnak a hivatal élén

Az Országgyűlés kedden megválasztotta az NVVH utolsó három elnökhelyettesét is, ezzel teljessé vált a szervezet vezetősége.

Mi történt? Titkos szavazással, de a Fidesz és a Mi Hazánk részvétele nélkül 139 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazat nélkül választotta meg az Országgyűlés a Nemzeti Vagyonvédelmi és Vagyonvisszaszerzési Hivatal vezetésének eddig ki nem nevezett három tagját kedden.

Részletek. A három elnökhelyettesi posztra hétfő reggel futottak be az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottság javaslatai, melyeket a Parlament kedden elfogadott. Így az NVVH

  • közpénzügyi elnökhelyettese dr. Ötvös Károly,
  • vádemelésért felelős elnökhelyettese dr. Gellért Károly Árpád,
  • míg a fellebbviteli elnökhelyettese dr. Terhes Tibor Dávid lett.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A három elnökhelyettesben közös, hogy mindannyiuknak van már tapasztalata pénzmosással és más gazdasági bűncselekményekkel összefüggő eljárásokban, egyiküknek köze volt a Simonka György és a Zuschlag János elleni, egy másik jelöltnek pedig a Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea esküvőjét őrző céggel kapcsolatos nyomozáshoz, emelte ki a Telex cikke.

Háttér. Az elnökhelyettesek életrajza a Parlament oldalán böngészhető, ezekből kiderül, hogy Ötvös Károly az Integritás Hatóságból érkezik az NVVH-ba, de korábban több mint tíz éven át dolgozott a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán is. Terhes Tibor Dávid a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség kirendelt ügyészeként dolgozott mostanáig, ahol a kiemelt gazdasági, korrupciós, pénzmosással kapcsolatos büntetőeljárások fellebbviteli eljárásait kezelte. Gellért Károly Árpád jelenleg a Miskolci Járási Ügyészség munkatársa, 2024 óta büntetőjogi szakági ügyész, 2025 októbere óta pedig az Ózdi Járási Ügyészség vezetőhelyettes ügyésze, foglalta össze a Telex.

Kontextus. A három elnökhelyettes megválasztásával teljessé vált az NVVH vezetősége, melynek élén Unger Anna Róza áll, korábban pedig a nyomozati elnökhelyettest is megválasztotta már az Országgyűlés Tasnády Katalin személyében.

The post Teljessé vált az NVVH vezetőségének névsora, ők állnak a hivatal élén appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0