Ha egy tanácsadó olyan befektetést ajánlana, amely egyszerre hoz hozamot az egyénnek, a társadalomnak és a nemzetgazdaságnak, kevesen haboznának, pedig ilyen lehetőség létezik, csak ritkán nevezzük a nevén: ez az egészség. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) kampánya, a „Döntést kell hoznunk. Mennyire fontos az egészségünk?” arra hívja fel a figyelmet, hogy az egészségügyre fordított forrás hosszú távú stratégiai befektetés, és hogy Magyarországnak most kell eldöntenie, milyen egészségügyi rendszert szeretne a következő évtizedekben.
Három szinten térül meg
– Egyéni szinten az számít, hogyan fektet be valaki a saját egészségébe, például a táplálkozással, az alvással, a stressz kezelésével vagy a szűrővizsgálatokkal. Ha a társadalom invesztál, az produktivitást és egy egészségesebb, boldogabb nemzetet hoz. A harmadik pedig a gazdasági szint, hiszen nem mindegy, hogy egy Magyarország méretű ország képes-e profitálni az élettudományi szektorból – mondja Dr. Szalóki Katalin, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója.
Az első szinten, egyéni felelősségvállalásunkkal sok mindent megalapozhatunk. – Az, hogy egy ember meddig él, kevesebb mint 20 százalékban függ az egészségügyi rendszertől, a nagy része az életmódon (beleértve a szűrővizsgálatokat is), a környezeten és persze a genetikán múlik. Ezért kell a prevencióra és a korai felismerésre sokkal nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen amikor még nem nagy a baj, sokkal kevesebb költséggel lehet, sokkal hatékonyabb, eredményesebb megoldást találni.
A megelőzés hozama lassan érik, hiszen ahogy a faültetésnél, itt is tegnap lett volna a legjobb időpont, a második legjobb pedig ma van.
Társadalmi és gazdasági szinten a gyógyszeres terápiák ezzel szemben gyorsan éreztetik a hatásukat.
– Ha ma megmentünk egy emberéletet, az az ember hamarosan újra aktívan részt tud venni a társadalomban, a családja életében. Ezzel párhuzamosan pedig kevesebb ellátásra szorulnak. Az élettudományok ráadásul magas hozzáadott értékű munkahelyekeket teremtenek, és erősítik a hazai tudományos életet is. Bármi, amit erre fordítunk, sokszorosan visszahozza az árát. Az Európai Gyógyszergyártók Szövetsége (EFPIA) szerint az egészségügyi ellátásba fektetett minden euró minimum négyszeres hozamot termel.

Az élettudományokba és egészségügybe való befektetés mindennapi példája lehet a daganatos betegségek kutatása és az ezek eredményeként kifejlesztett gyógyszerek. A rák, amitől a magyar emberek a legjobban tartanak, időben való felismerés esetén sokszor gyógyítható, vagy krónikus betegséggé szelídíthető kórképek lettek. De ehhez szükséges, hogy a tudományos eredmények elérhetőek legyenek.
– A legújabb terápiákhoz való hozzáférésben mi magyarok eléggé hátul kullogunk. Most viszont van egy momentum Magyarországon, amit megragadhatunk, és amire a nemzetközi döntéshozók is úgy tekintenek, hogy építeni lehet rá – hangsúlyozza az igazgató.
Útelágazásnál
A tét óriási: a csökkenő születésszám és a stagnáló halálozás miatt dr. Szalóki Katalin szerint évente nagyjából egy Veszprém vagy Eger méretű városnyi embert veszítünk el. A változáshoz nem mindig pénz kell: az együttműködés, a közpolitikai fókuszok, a források jobb allokálása gyors eredményeket hozhat és ehhez olyan eszközök is segíthetnek, mint például a dohánytermékek adóterhének emelése, az egészséges élelmiszerekhez való hozzáférés javítása és a népegészségügyi termékadó kiterjesztése.
– Nem minden pénz kérdése, nagyon sok mindent edukációval és kommunikációval is meg lehet oldani. Ugyanakkor útelágazáshoz értünk: Magyarország GDP-arányos egészségügyi költése annyira alacsony, hogy ha ezen azonnal és jelentősen nem változtatunk, egyre jobban nyílik az olló más fejlett országok és köztünk, hiszen gazdasági növekedést csak egészséges társadalommal lehet elérni. Eddig mindig úgy gondolkodtunk, hogy mennyit költünk egészségügyre, és soha nem úgy, hogy mennyit fektetünk be a jövőnkbe. Ennek a szemléletnek kell megváltoznia. Ne csak akkumulátort vagy autót akarjunk gyártani: egészséges emberekért dolgozzunk, mert ez lesz az, amiből hosszú távon profitálni tudunk! (x)
The post A legjobban megtérülő befektetés: az egészség appeared first on Forbes.hu.