Magyar Péter bejelentette, részt vesz-e a Tisza a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésen

A bizottságot a mi hazánkos Apáti István hívta össze hétfőre, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozásával kapcsolatos „aggályokról és ellentmondásokról” tárgyaljanak.

Mi történt? „A Tisza nem vesz részt a Fidesz alvállalkozói által hétfőre összehívott nemzetbiztonsági bohóckodáson. Rövidesen lesznek valódi nemzetbiztonsági témák, addig pedig eldöntheti a Mi Hazánk, hogy Orbán vagy Kádár volt a nagyobb államférfi”, posztolta Magyar Péter Facebook-oldalán péntek délután.

Továbbiak ebből

Egy milliárdos, egy politikus és több zenész neve is felbukkant az ügynökaktákban: így nyilatkoztak saját érintettségükről
Ügynöknek tüntettek fel egy volt fideszes politikust, a levéltár most informatikai hibára hivatkozik

Részletek. A miniszterelnök nem sokkal azután közölte pártja álláspontját, hogy kiderült, a mi hazánkos Apáti István összehívja hétfő reggelre a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságát, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozásával kapcsolatos „aggályokról és ellentmondásokról” tárgyaljanak. Az ülésen Apáti posztja szerint meg kell majd jelennie az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) vezetőinek is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A Tisza képviselőinek távolmaradása azt jelenti, a hétfői ülésen legfeljebb a Fidesz és a Mi Hazánk képviselői vehetnek majd részt, név szerint Hegedűs Barbara és Horváth László. A miniszterelnök posztjában a Kádár-Orbán összehasonlítással arra utalt, hogy a héten Toroczkai László a Partizánnak adott interjújában államférfinak nevezte a kommunista vezetőt, csak úgy, mint nem olyan régen Orbánt.

Kontextus. A kormány a hét közepén nyilvánossága hozta a több mint hatvanezer embert érintő ügynökaktákat, a nevek közt ismert zenészek, politikusok, és még egy milliárdos is felbukkant. Hamarosan azonban az is kiderült, egy technikai hiba miatt olyan emberek nevei is felkerültek a listára, akik nem megfigyelők, hanem megfigyeltek voltak, ilyen volt Lezsák Sándor MDF-alapító, volt fideszes politikus mellett több mint 160 ember. Az ő adataikat már eltávolították az oldalról, Magyar Péter pedig bocsánatot kért az érintettektől.

The post Magyar Péter bejelentette, részt vesz-e a Tisza a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésen appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0