A Diptera (kétszárnyúak) rend, melybe a legyek tartoznak, becslések szerint 1 millió fajt tartalmazhat, de mindössze mintegy 150 ezret sikerült ez idáig tudományosan leírnunk. Bár sokan nem szeretik őket, mégis igazán lebilincselő az, amit mi, emberek a legyektől kapunk – és itt most nem a parki pikniken való csapkodásukra gondolok, hanem valami egészen másra.

Méheknek nézzük őket

Kezdjük ott, hogy akkora sztárok, hogy fotóik időnként – nyilvánvalóan tévedésből – előfordulnak az olyan, még tudományos céllal készített dokumentumokon is, melyek mézelő méheket hivatottak népszerűsíteni. Ezeken a képeken olyan legyek láthatóak, amelyek éppen egy-egy virágnál időznek.

Ami a tévedést első és másodsorban okozza: a kinézetük, illetve hogy úgy tesznek, mintha gyűjtenék a méznek valót.

Noha az efféle fotók nem pontosak, mégis érdekesek, mert megmutatják, hogy beporzóink zöme a legyek közül kerül ki – persze mézet nem várhatunk tőlük. A lényeg, hogy amíg vannak legyek a bolygón, addig lesz beporzás is.

Ezen rovaroknak egyéb fontos funkciójuk is van. Amikor az élő szervezetek – itt most elsősorban az állatokra és az emberekre gondolunk – befejezik földi pályafutásukat, átadják testüket a legyeknek, akik nagy részben közreműködnek azok lebontásában. Valószínű, hogy már nem férnénk el a bolygón, ha minden halott test hosszú ideig őrizné az alakját és a tömeg.

<!– [if IE 9]><![endif]–><!– [if IE 9]><![endif]–>

Érdekes kérdés a méreg, amellyel sok légy rendelkezik, és melyeknek tucatjai ismeretlenek a kémia tudománya előtt. A rablólegyek esetében már folynak kutatások kimondottan a mérgekre fókuszálva, így ez is egy új, kutatható terület.

A kertben is megfigyelhetjük őket

A kétszárnyúak szinte mindenhol megtalálhatóak. Ha az alrendeket is megnézzük: valóban mindenütt megélnek az Antarktisztól kezdve (Belgica antarctica) az óceánok vizéig (Coelopa frigida), vagy éppen szélsőséges körülmények között (Ephydra hians).

Egyébként nem kell különösebbet tennünk, ha meg akarunk ismerkedni velük, elég, ha kimegyünk a kertbe, és mozdulatlanul figyelünk.

Egy dzsindzsás kert kis idő múlva elkezd hasonlítani a 80-as évek éjszakai lokáljaira, (Országúti diszkó, 1989), ahol a jelenlévők mindenfélével próbálkoznak. Első dolguk, hogy „gyorsszerelembe” essenek, de ha ez nem sikerülne, akkor jön a bunyó, amibe egyesek belehalnak. Mindez persze csak külső szemlélőként vicces, egy kerítések közé szorított táplálékláncban ez igenis komoly helyzet, mondhatni élet és halál kérdése.

Tehát van még mit felfedeznünk, irány az udvar és a kert.

The post A rovarvilág Országúti diszkója vár ránk a kertben first appeared on National Geographic.