Sanyiért gyúltak mécsesek a kampányfinisben a békéscsabai Munkácsy téren.
Sanyi egy kakas, illetve kakas volt. Négy éve szökött meg a sarki piacról, kofakézből, pörköltsors elől inalt egyenesen a parkba, s befészkelte magát a város bronz mártíremlékműve melletti fa lombkoronájába.
Hamar celeb lett, a környék kendermagos kedvence, a szabadság jelképe, szaladgált föl és alá, eszébe jutott, kukorékolt, ifjak, öregek, nők s férfiak hordták neki a kukoricadarát, válogathatott mindenféle magban, a kiskirály sem él jobban.
A Csaba Tévé kamerája április elsején látta őt utoljára élve, a felvételen sárgálló pitypangmezőn tollas csüddel lépdelő öregurat láthatunk, kinek, noha hangja megkopott, taraja petyhüdt, de azért peckesen tartja magát.
Egy hónappal később viszont már arról számolt be a beol.hu, hogy: Sanyi kakast részeg csövesek úgy megrugdosták Csabán, hogy veszélyben az élete – a sztárkakast gyógyítani vitték.
Másnap pedig már a lakonikus hírt közölte a portál: Meghalt Sanyi.
Sanyi tisztelői órákon belül emlékhelyet hordtak össze csokrokkal, keretezett fotóval, plüsskakassal, fakakasos fejfával, túlvilágra szánt elemózsiával, evilági mécsesekkel.
Szajki Bálint / 24.hu
Aztán lett gyertyagyújtás egy helyi polgár, Kocziha Attila javaslatára.
Rákerestünk, ki ez a Kocziha Attila, s azzal szembesültünk, hogy egyéni önkormányzati képviselőjelöltnek indul a körzetben.
Érteni véltük a helyzetet. Pedig valójában fogalmunk sem volt az igazságról.
*
A polgármesteri posztért négyen indulnak Békéscsabán, úgy tervezzük, mindannyiójukat megszólaltatjuk, s nem csupán politikáról, hanem Sanyiról is kérdezzük őket.
Az urak betűrendben:
Bodóczi István a Patrióta Békéscsaba Egyesület jelöltje,
Gyebnár Dávid a Mi Hazánktól,
Pap János a DK–MSZP–Párbeszéd-Zöldek–Nép Pártján kandidánsa; ő már irányította a települést, jóideig, közvetlenül a rendszerváltás után,
és Szarvas Péter a Hajrá Békéscsaba egyesülettől; ő a jelenlegi polgármester, 2014 óta vezeti a várost.
Békéscsaba tizenkét egyéni választókerületre oszlik, ezek mindegyikében öt-öt képviselőjelölt indul: a sorolt négy úr mindegyike mögött áll csapat, plusz a polgármesterjelöltet nem állító Fidesz-KDNP is komplett egyéni sorral nevezett be.
Adja magát a kérdés: a Fidesz miért nem állít saját polgármesterjelöltet?
A rövid válasz: mert Szarvas Péter legyőzhetetlennek tűnik, és a kormánypárt bolond lenne kiütéses vereséggel blamálni magát.
A bővebb választ kezdjük azzal, hogy Békéscsabát a rendszerváltás óta mindössze három polgármester vezette:
kezdte a már említett Pap János, aki 1990-től 2006-ig töltötte be a posztot,
2006 és 2014 között a fideszes Vantara Gyula volt a polgármester.
Vantara 2014-ben az országgyűlési képviselőséget választotta, helyette a nagy Fidesz Hanó Miklóst indította, a helyi Fidesz-szervezet viszont a megyei volt Volán-vezért, Szarvas Pétert erőltette. Az összefeszülésnek az lett a vége, hogy a szarvasisták kiléptek a pártból, megalapították a Hajrá Békéscsaba Lokálpatrióta Egyesületet, mely polgármesternek Szarvas Pétert jelölte, aki aztán leverte a fideszes Hanót és az aktuális balos jelöltet (42 százalék, 35 százalék, 20 százalék). Öt év alatt, 2019-re lenyugodtak a pártos kedélyek: a Fidesz elkönyvelte a presztízsveszteséget, és szépen besorolt a továbbra is egyesületes Szarvas mögé; az eredmény: Szarvas tarolt, a szavazatok 79 százalékát szerezte meg; ami részben annak volt köszönhető, hogy közben hasadt az ellenzék, indított egy polgármesterjelöltet a DK-Jobbik-Párbeszéd trió, egy másikat az MSZP-LMP páros, előbbi 10, utóbbi 9 százalékot ért el, negyedik a mihazánkos aspiráns lett 2,6 százalékkal.
Szóval ezek után nem meglepő, hogy a Fidesz és Szarvas újfent együttműködik.
A városban amúgy „lila Fideszként” emlegetik Szarvas csapatát – a kolorizálás indoka az, hogy a Hajrá Békéscsaba Lokálpatrióta Egyesület logója épp úgy viola, mint a patinás múltú, ám jelenleg NBIII-as (bár a feljutásért épp az önkormányzati választás napján egy szó szerint véres osztályozó visszavágóján vitézkedő) Békéscsaba 1912 Előre címere.
The post Sanyi kakas halála is kampánytéma Békéscsabán first appeared on 24.hu.