A stressz fokozza az agy biológiai öregedését

Agyunk és testünk öregedését sok minden előidézheti. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy a krónikus stressz jelentősen fel tudja gyorsítani az agy biológiai öregedését. Azonban a kutatók azt is megjegyezték, ha kezdünk valamit a stresszel, azaz valamilyen módszerrel, technikával megszüntetjük azt, akkor az agy és a test biológiai öregedése is lassítható, és akár még vissza is fordítható.

A biológiai kor nem feltétlenül kapcsolódik a kronológiai korhoz. Ezért lehet meglepő, amikor valakitől megkérdezzük, hogy hány éves, és sokkal fiatalabbnak vagy idősebbnek gondoljuk a korához képest. Hiszen a biológiai életkorunk az, ami igazán számít. Ezt pedig jelentősen befolyásolni tudjuk mi magunk is, többek között az életmódunkkal. A biológiai életkort meghatározhatják egyes betegségek, gyógyszeres kezelések, életmódbeli szokások és környezeti hatások.

A tudósok tehát úgy vélik, hogy a biológiai életkorunk sokat változhat negatív irányba, amennyiben sok stressz ér bennünket, viszont a helyes stresszkezeléssel ezek a negatív hatások kivédhetők.

De mi is történik velünk, amikor stresszes állapotba kerülünk? Amikor fizikailag vagy érzelmileg szorongunk, akkor a szervezetünk stresszhormonokat szabadít fel. Ilyen stresszhormon például az adrenalin vagy a kortizol. A rövid ideig tartó stressz még hasznos is lehet, hiszen energiát biztosít számunkra, és jobban tudunk egyes dolgokra koncentrálni. Azonban ha a stressz hosszabb ideig fennáll az életünkben, akkor krónikus stresszről beszélünk, amely egyensúlyhiányt okoz a szervezetben. A krónikus stressz olyan betegségeket okozhat, mint a szívbetegség, a magas vérnyomás, de az immunrendszert is legyengítheti, és még memóriacsökkenést is előidézhet.

Egy idő után az agy elveszíti a stresszhormonszint szabályozásának képességét. Ez nemcsak hormonális egyensúlyhiányt eredményez, hanem fokozott stressz-szintet, és a magas stressz-szint állandósulhat is. Egy ördögi körbe kerülhetünk, hiszen a stressz felgyorsítja az öregedési folyamatokat, és az öregedés stresszt okoz.

A stressz sejtszinten is befolyásolja a testet. A kromoszómák végén úgynevezett telomerek találhatók. Ezek mérete a kor előrehaladtával csökken. Amennyiben sokat stresszelünk és idegeskedünk, ezek a telomerek egyre rövidebbek lesznek. Minél jobban megrövidülnek ezek a telomerek, annál kevesebb védelmet élvezhetünk, azaz egyre több lehet a krónikus betegségünk, és a biológiai életkorunk is jelentősen felgyorsulhat. A kutatások azt mutatják, hogy a megrövidült telomerek olyan betegségekkel hozhatók összefüggésbe, mint a Parkinson-kór, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, illetve a rákos megbetegedések.

A stresszt nagyon hatékonyan lehet úgy is csökkenteni, ha jó kapcsolatot ápolunk a szeretteinkkel. A megfelelő társadalmi kapcsolatok javítják az önbecsülést, az életminőséget és az általános egészséget. A fizikai aktivitás – már napi 30 perces séta is – pihentető és hangulatjavító hatással bírhat. Nagyon fontos, hogy mentálisan stimuláló tevékenységeket is végezzünk, mint például keresztrejtvényfejtés, olvasás, agyat mozgató játékok. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás is pozitívan hat a hangulatra, illetve a kiegyensúlyozott étrend javítja a fizikai egészséget és a kognitív funkciókat. Ha hajlamosak vagyunk az idegeskedésre, kerüljük a stresszes helyzeteket.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed