A tavaly százötvenedik születésnapját ünneplő főváros hídjai úgy kötik össze Budát és Pestet, mintha mindig is ott lettek volna, pedig születésüket csak a reformkorban elindult törekvéseknek köszönhetjük. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy az egy angol mérnök, William Tierney Clark tervei szerint, egy skót szakember, Adam Clark irányításával, a görög gyökerű Sina bankárcsalád vagyonának segítségével megszületett Lánchíd (1849) előtt nem állt átkelőhely a Duna ezen szakaszán: a római korban hajó- vagy cölöphidat már biztosan emeltek, ezek azonban vagy eleve átmenetinek lettek szánva, vagy rövid időn belül eltűntek.

Állandó hídra vegül csak a 15. században gondolt magyar uralkodó: előbb Luxemburgi Zsigmond, majd Hunyadi Mátyás is tervbe vette ezt, az álom azonban csak négy évszázaddal később, a Lánchíddal vált valósággá.

A város két fele közti szálakat aztán a Margit híd (1876) húzta szorosabbra, de ennek tervei sem egy magyar, hanem egy francia szakembert, Ernest Goüint dícsérték.

A magyar ipar, mérnöki tudás, illetve az építőművészet közös nagy dobására végül egészen a századfordulóig kellett várni: ekkor született meg ugyanis az egykor Ferenc József által bevert színezüst szegecset is rejtő Szabadság híd, amit sorozatunk egy korábbi epizódjában mutattunk be.

A három hídról az Animatiqua készített csodás mozgóképeket, ezek itt láthatók:

The post A Duna gyöngyei lettek Budapest hídjai first appeared on 24.hu.