Óbudai önkormányzat: Kiss László polgármester letartóztatása egy politikai leszámolás része

Az óbudai önkormányzat egy kedden kiadott hosszú közleményben beleszállt Kiss László, a kerület DK-s polgármesterének letartóztatásába.

A Fidesz hatalmi gépezete néhány napja letartóztatásba helyezte az ország hatodik legnagyobb önkormányzatának polgármesterét, dr Kiss Lászlót. Úgy gondoljuk, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, így dr. Kiss Lászlót is

– írják.

A testület nevében kiadott közlemény szerint különösen nem tartják indokoltnak a személyes szabadság korlátozását egy olyan vezető esetében, akinek munkája egy egész városrész működését érinti. Veszélyesnek gondolják a Kiss ellen folytatott eljárást, mert „ezzel a hatalom precedens teremt, hogy bármikor a választói akarattal szembemenve ellehetetlenítse egy új önkormányzat megalakulását, és saját választási veresége után új választást kényszerítsen ki”.

Szerintük

az óbudai önkormányzat ellenzéki kézben tartása a Fidesz számára komoly gazdasági érdekeket sért, a polgármester és az őt támogató koalíció „eddig és azután is megakadályozza a Római-part, a Mocsárosdűlő, a Hajógyári-sziget vagy a Római Kemping területének beépítését, szembe megy a fideszes szándékkal, a lakópark-biznisszel.”

Szerintük Kiss „meghurcolása az államhatalom erőszakos válasza” mert, nem tudják elfogadni, hogy „a fideszes harácsolást Óbuda nem látja szívesen”, és hogy a választók az önkormányzat előző öt évének környezettudatos szemléletű, szociálisan érzékeny politikájára szavaztak június 9-én.

A III. kerület önkormányzata aláírásával küldött közlemény szerint érdekes, hgoy míg az ellenük folyó „összehangolt akcióban közel 50 ügyészségi nyomozó vesz részt, és hatalmas erőkkel vonul fel minden egyes esetben, addig a pártállammal összefüggésben indult nyomozások  esetében – ha egyáltalán elindul ilyen – jóval szerényebb a mozgósítás és a lelkesedés.”

Miközben a nyomozati érdekekre hivatkozva fosztanak meg szabadságától egy újraválasztott polgármestert, addig a fideszes médiabirodalom gond nélkül hozzájuthat nyomozati iratokhoz, majd közzé is teszi azokat, még a nyomozás lezárta előtt, írták.

Ez az ellentmondás is alátámasztja a meggyőződésünket: itt politikai leszámolás zajlik

– jelentették ki.

Hangsúlyozták, hogy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat működése folyamatosan biztosított, a polgármester akadályoztatásának esetéről többek között a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló (2011. évi CLXXXIX.) törvény, illetve Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat szervezeti és működési szabályzata is rendelkezik. Az említett törvény szerint a képviselő-testület ülését a polgármester hívja össze és vezeti, akadályoztatása esetén e hatáskörét az alpolgármester, több alpolgármester esetén a polgármester által kijelölt alpolgármester gyakorolja, jegyezték meg.

The post Óbudai önkormányzat: Kiss László polgármester letartóztatása egy politikai leszámolás része first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed