A magyar tenisz királynője, a Roland Garros bajnoka, a Cote d’Azur Suzyje, de mindenekelőtt hős volt. A hazai lapokban 1940. október 2-án az jelent meg: „Körmöczy Zsuzsát, legjobb formában lévő hölgyteniszezőnket kihagyták a válogatottból, amely ma délben utazik Berlinbe. A Mária királyné serleg döntőjében a Somogyi, Jusits, Szilvássy összeállítású csapat kevés reménnyel veszi fel a küzdelmet a németekkel.”

Nem csupán kihagyták a válogatottból, de törölték a magyar ranglistáról is, amelynek listavezetője volt.

Sőt, még csak labdát sem vehetett, pályát sem bérelhetett a Horthy-rendszer híresen humánus zsidótörvényei miatt. Az FTC két futballista világklasszisa, dr. Sárosi György és Toldi Géza bérelt neki pályát az Üllői úton, ahol Fáncsy Ferenc gondnok konkrétan az életét kockáztatta, hogy hagyta őt edzeni. (Bár, ha kiderül az összejátszás a tizenéves kis „fekéllyel”, akkor a nagy Sárosi és Toldi is alighanem bajba került volna.)

Utóbb Körmöczy Zsuzsika, akit hatvan-hetvenéves korában is Zsuzsikának szólítottak, egy pasaréti pincében volt kénytelen bujkálni – bizonyos Pintér Klára papírjaival –, e miatt a veséjével úgy megbetegedett, hogy a második világháború befejezése után hét műtétet hajtottak rajta végre, éveken át nem is versenyzett. Képzeljük el, hány Roland Garrost nyerhetett volna, ha nincs ez a hosszú kényszerszünet!

Amikor – 1958-ban – Párizsban győzött, már harmincnégy éves volt. Jean Lesueur, a hétszeres francia bajnok teniszező harminc esztendővel korábban mondta róla: „Boldog vagyok, hogy láthattam a jövő Suzanne Lenglenjét.”

Napjainkban persze azt vesézték ki róla – többször és hangsúlyosan –, hogy a háború után egy ideig i-vel írta a nevét, mert „az ötvenes évek Magyarországán már egy név végi ipszilon is jóvátehetetlen egzisztenciális károkat okozhatott.”

Evening Standard / Hulton Archive / Getty Images Körmöczy Zsuzsa

Ha nincs a pince meg a „Pintér Klára”, akkor legföljebb a sírra kerül a neve, amennyiben nem semmisítik meg valamelyik haláltáborban, ahol több százezer honfitársát égették el sok buzgó honfitársa közreműködése nyomán.

Körmöczy összesen 26 Grand Slam-tornán állt rajthoz, diadalán túl 1956-ban és 1961-ben elődöntős, 1959-ben finalista volt a francia nemzetközi bajnokságon, 1958-ban elődöntőt vívott Wimbledonban. Szintén 1958-ban végleg elhódította a monte-carlói torna vándordíját, és aratott a Riviérán: háromszor győzött Nizzában, kétszer Cannes-ban.

Tízéves korában, 1934 decemberében azt adta hírül a sajtó: „Vívószövetségi bemutató lesz a Vigadóban. A legifjabb évjáratot a sportcsodagyerek Körmöczy Zsuzsa képviseli. Italo Santelli mesterrel tart tőrbemutatót.”

Harminchat karácsonyán így jellemezte a kis fenomént a 8 Órai Újság: „E tizenkét éves hölgy, aki – azon kívül, hogy az Erzsébet nőiskola harmadik osztályának jeles növendéke –, csodásan teniszezik, reményteljesen vív, és mint autentikus forrásból tudjuk, dr. Dietz Károly, a futballszövetségi kapitány a keresztapja, kitűnően futballozik is.”

A jövő bajnoknője azt mondta: „Teniszezni szeretek a legjobban.” (Miközben mérnök édesapja, Székely Körmöczy Sándor a vívást preferálta.)

Három évvel később arról tudósítottak a lapok, hogy „London teniszszenzációja” a magyar kislány, aki a nemzetközi versenyen sorra nyer a Melbury Clubban. A döntőben aztán 6:1, 6:1-re kikapott az angol Kay Stammerstől, de végérvényesen befutott.

Mire a következő esztendőben embernek sem érezhette magát Magyarországon. Ennek még 1946-ban is volt következménye – az operációkon túl –, mert (micsoda paradoxon!) hazánk dicstelen második világháborús szerepe miatt nem engedélyezték a korábban üldözött Körmöczy részvételét a wimbledoni rendezők.

Evening Standard / Hulton Archive / Getty Images Körmöczy Zsuzsa a wimbledoni teniszbajnokságon Londonban 1960-ban,

A párizsi nemzetközi bajnokságra másodosztályú vonatkocsiban utazott 1958-ban, igaz, a vb-ezüstérmes magyar labdarúgó-válogatottat harmadosztályon bumliztatták húsz évvel korábban a franciaországi vb-re. Ám Sárosiék kaptak meleg ételt, Körmöczy viszont jórészt szalámin élt, de sorra legyőzte a nála jobban eleresztett francia Josette Amourettit és Suzanne Le Besnerais-t, az ausztrál Margaret Hellyert, majd a kétéltű angol brit Ann Haydont, aki 1957-ben egyesben, női párosban és vegyes párosban is ezüstérmes volt az asztalitenisz-világbajnokságon, míg teniszben 1961-ben és 1966-ban megnyerte a Roland Garrost, 1961-ben és 1967-ben az amerikai, 1969-ben az ausztrál és az angol nemzetközi bajnokságot.

A legjobb négy között Körmöczy teniszleckét adott a hetedikként kiemelt bermudai Heather Segalnak, majd a döntőben az angol címvédő Shirley Bloomert 6:4, 1:6, 6:2 arányban múlta felül.

Sikere után – a korabeli beszámolók szerint – „fotóriporterek hada rohanta meg a magyar bajnoknőt, a közönség sokáig tapsolt, ismeretlen emberek szorongatták a kezét.”

A nyertes „a nagy ünneplés közepette alig tudott szóhoz jutni a boldogságtól”. Majd annyit mondott:

Győzelmem nem a véletlen műve. Nagyon sok munka és szenvedés van a mögött, hogy legszebb álmaim egyike valóra válhatott.

Férjét, Gerő Sándor belgyógyászt ez nem különösebben érdekelte. A magyar nemzetközi teniszbajnokságok egyikén – melyekre a világ legjobbjai jöttek a Margitszigetre az ötvenes-hatvanas években – Körmöczy kiszólt újságot olvasó párjának a nézőtérre, miután 0:6, 0:2-re állt Haydon ellen: „Nem megy.” Mire a doktor úr azt felelte:

Legalább hamarabb mehetünk át fagylaltozni a Casinóba.

Aztán Zsuzsika 6:4, 8:6-ra fordított, finom volt a fagyos édesség a teraszon.

Férjét negyvenévesen azzal hívta fel Wimbledonból:

Megnyugodhatsz. Most abbahagyom.

Tizenegy esztendővel korábban a tenisz angliai szentélyében úgy szenvedett vereséget a hatszoros Grand Slam-győztes amerikai Doris Harttól 7:5, 7:5-re, hogy mindkét játszmában szettlabdáról kapott ki. Majd azt mondta: „A sportban meg kell tanulni veszíteni is.”

Körmöczy különleges volt a tekintetben is, hogy őt választották először az év női sportolójává Magyarországon. A premiert 1958-ban tartották. Abban az évben a világranglista második helyén jegyezték. Utóbb – 1964-től hat esztendőn át – a teniszezők szövetségi kapitányaként, majd évtizedeken keresztül klubja, a Vasas szakosztályvezetőjeként és elnökségi tagjaként dolgozott.

Egyszer hazavihettem a repülőtérről. Az Erzsébet hídról felnézett a Gellérthegyre, és elolvadt: „Milyen gyönyörű ez a város!” Majd hozzátette: „És mennyi gonosz ember lakik benne.”

Neki aztán volt alkalma felmérnie, sajnos. Ám gondoljunk inkább Sárosira, Toldira, Körmöczyre. Az óriásokra. Fáncsyval együtt. Mert ő is a nagyok közé tartozott, de még mennyire.

The post Hazánk egyetlen egyéni Grand Slam-bajnokát kiradíroztak Magyarországról first appeared on 24.hu.