126 km/h városban: hiába drágultak a bírságok?

Ha azt remélted, hogy a drágább bírság majd visszatartja a száguldozni vágyókat, akkor az első hét adatai vélhetően lelomboznak majd, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök heti jelentése szerint ugyanis aligha változott a helyzet. Az elmúlt héten ugyanis a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3753-an lépték át a vármegyében, annak ellenére, hogy a jogsértés elkövetői már legalább 50.000 forint, és maximum 468.000 forint összegű bírságra számíthatnak.

Hirdetés

A héten négy „top” gyorshajtó is a rendőrök horgára akadt; Kecskemét belterületén egy Volkswagen Touran sofőrje 107 km/órával hajtotta meg a ménest, míg egy másik gyorshajtó 118 km/órával hajtott át a fixen telepített, jól látható VÉDA kapu alatt. Az első esetben 210 ezer forintos csekk és 6 büntetőpont az önjelölt Toretto jutalma, míg a második esetben 312 ezer forintnyi bírság és 8 büntetőpont jár az Audi üzembentartójának.

Nem csak a vármegyeszékhelyen száguldoztak azonban, Tompán a megengedett 50 km/h helyett 119 km/órával közlekedtek egy Mercedes-AMG sportkupéval, ám a bajnok Soltvadkert belterületén gondolta helyénvalónak a 126 km/órás tempót a Volvo XC60 volánja mögött. Az előbbi esetben még éppen belefért a delikvens a már említett, 312 ezer forintos bírságösszegbe, ám a Volvo tulajdonosának már a maximálisan kiszabható 468 ezer forintot kell befizetnie az államkasszába.

Hirdetés
Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed