Mauritius szigetén élt hatalmas termetű, röpképtelen galambféle madár volt a dodó, amelyet ugyan még fel tudtunk fedezni, ám hamarosan ezt követően örökre eltűnt. Egy új, minden eddiginél részletesebb vizsgálatban azt mérték fel, hogy miféle körülmények is vezettek el e faj, és legközelebbi rokona, a Rodriguez-szigeti remetegalamb kihalásához. A kutatók 400 évnyi adatot böngésztek át betűről-betűre, és megvizsgálták a brit múzeumokban lévő maradványokat is.

„A dodó volt az első olyan élőlény, amelynek létezését feljegyeztük, azután pedig eltűnt. Korábban képtelenségnek tartották, hogy az ember efféle hatással lehet Isten teremtményeire” – magyarázta Dr. Neil Gostling, a kutatás egyik vezetője, a Southamptoni Egyetem paleobiológusa. A dodó és a remetegalamb is eltűnt, mire feleszméltek volna az emberek, nem születtek róla a mai értelemben vett alaposságú tudományos leírások, ezért arról is meg kellett győződni, hogy a maradványaik valóban a megjelölt fajt képviselik-e a múzeumokban.

A legtöbb, amit a két fajról tudunk, holland tengerészek leírásai és a korabeli művészi ábrázolások alapján ismert, és van néhány hiányos maradványunk. Azonban nincs olyan mintapéldány, amely ma minden faj leírásánál alapkövetelmény, és amely lehetővé tenné a faj későbbi precíz azonosítását.

Épp e hiányosságból következően számos hibás meghatározás született e két galambféle kapcsán. Olyan fajokról is készültek leírások, amelyek, mint kiderült, nem is léteztek, például ilyen „volt” a fehér dodó, vagy a fehér remetegalamb.

„A 18-19. századra mind a dodót, mind a remetegalambot afféle mitológiai lénynek gondolták, és csak a viktoriánus kor természettudósainak kemény munkája bizonyította be, hogy valójában nem a legendák lényei, hanem hatalmas termetű földi galambok voltak” – magyarázta a kutatást vezető Dr. Mark Young. Az emberek ebben a korban még azt sem tudták, hogy voltaképp hány odaveszett fajról is van szó, a legtöbben 4-5 fajt feltételeztek a valójában két faj helyett.

Emiatt is volt most szükség a vizsgálatokra. Bár többet írtak a dodóról, mint bármi más madárról, mégsem tudunk semmit az életéről. A két faj kihalásával a galambok egy egészen különleges ága tűnt el végképp.

A dodóval kapcsolatos legelterjedtebb tévképzet, hogy egy lassú, kövér madár volt, amelyet a sorsa eleve kihalásra ítélt. Azonban a kevéske fennmaradt leírás arról tanúskodik, hogy ügyesen és gyorsan mozgott, és jól érezte magát az erdőkben, ahol élt.

A lábcsontok azt mutatják, hogy rendkívül erős inai voltak, hasonlók a ma élő futómadarak lábain lévőkhöz. A kutatók szerint a dodó szinte bizonyosan igen agilis, gyors madár lehetett.

„Ezek az állatok tökéletesen alkalmazkodtak a környezetükhöz, ám a szigeteken, ahol éltek, nem voltak ragadozó emlősök. Így, amikor az ember megérkezett és magával hozta a macskát, a disznót és a patkányt, a dodónak és a remetegalambnak semmi esélye se maradt” – tette hozzá Dr. Gostling.

Fontos lenne megismerni, miféle ökológiai szerepe lehetett dodónak  a mauritiusi ökoszisztémában, így az ember fél évezreddel ezelőtti érkezését követő károk helyreállítását is segíthetné a tudásunk. A vizsgálat a ma élő veszélyeztetett madarak helyzetén is segíthet. A kutatás során Karen Fawcett őslénytani művész segítségével teremtették újra a dodó alakját, a rendelkezésre álló leírások, adatok segítségével a lehető leghitelesebb formában.

The post Felmérték, mi mindent tudunk a dodóról first appeared on National Geographic.