Szijjártó Péter átadta a dunakeszi szuperiskolát

Fejlődés csak akkor és ott lehet, ahol a legmagasabb szintű oktatás és a legmodernebb technológia kiegészíti egymást – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Dunakeszi Diáknegyed átadásán. Szijjártó Péter szerint ez a Dunakeszin és annak környékén élő fiatalok számára mostantól megadatik.

Szélsebesen változik minden, a világ, Magyarország és benne Dunakeszi is

– jelentette ki a politikus, hozzátéve, „egy fontos kérdés van, hogy ki lesz ezeknek a változásoknak a nyertese, ki profitál mindebből”.

A tárcavezető hangsúlyozta: a felkészültség azt jelenti, hogy rendelkezésre állnak képzett szakemberek, akik értik, és nemcsak követni, hanem alakítani is tudják a változásokat. „Ahhoz, hogy ilyen szakemberekkel rendelkezzünk, a legmagasabb színvonalú oktatásra, illetve képzésre van szükség, tehát meg kell teremteni a megfelelő feltételeket” – mondta.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy Dunakeszi lakosaként büszke arra, hogy a város az elmúlt időszakban a magyar oktatás fejlődésének és modernizálásának szinonimájává vált. Emlékeztetett, hogy 7-8 éve hasonló körben adták át az akkori egyik legnagyobb iskolaberuházást, és most Magyarország történetének valaha volt legnagyobb iskolaépítésének eredményét mutathatják be. Gimnázium, technikum, szakképző iskola, közösségi terek, sportcsarnok, uszoda és „egy csomó rekord, ami itt most létrejött” – tette hozzá.

A most átadott épületegyüttes összes hasznos alapterülete nettó 32 087 négyzetméter. A beruházással létrejött egy

20 tantermes gimnázium,
26 tantermes technikum és szakképző iskola,
mindkettőhöz egy-egy tornacsarnok,
egy közös étterem-konyha,
valamint egy városi uszoda.

Az oktatási komplexum 1500 tanulót képes befogadni.

The post Szijjártó Péter átadta a dunakeszi szuperiskolát first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed