Hosszú Katinka reagált a szövetség vizsgálatára, amely klubja volt edzőjével szemben indult

Vizsgálat indult Hosszú Katinka klubja, az Iron Swim egyik edzőjével szemben „női sportolókkal szemben tanúsított etikátlan magatartása, szexuális célzásokra épülő kommunikációja” miatt, jelezte a szövetség, amiről elsőként a Sportal írt. A klub jelezte a történteket a Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ) egy tavaszi keltezésű levélben, ami a HVG szerint augusztus 29-én érkezett meg a szervezethez. Az Index mindezek után arról számolt be, hogy az első cikk megjelenése után a szóban forgó edző magától távozott az Iron Swimtől, és hogy 16 tanítványa is követi. A HVG pedig ezzel kapcsolatban arról írt, Hosszú Katinkáék azért hívhatták fel a MÚSZ figyelmét az ügyre, mert amennyiben az edzőt eltiltják, tanítványai nem követhetik.

A háromszoros olimpiai bajnok eddig nem reagált a lapok megkeresésére, hétfőn azonban Facebook-bejegyzéssel jelentkezett, amit azzal kezdett, miután nemrégiben a MÚSZ elnöke, Wladár Sándor burkoltan megfenyegette, számított feléje irányuló támadásra.

„Leszögezném, hogy az Iron Swim etikai értékrendje magas színvonalat vár el az edzőktől, szigorú pedagógiai és szakmai szűrésnek kell megfelelniük.

Ebből adódóan az évek során számos edzőtől kellett megválnunk. A jelenleg érintett edző sem dolgozik már a klubunkban.

A munkajogi törvényeket tiszteletben tartva a felmerülő problémát részünkről jogszerűen és társadalmi felelősségvállalás fényében kezeltük. A panasz érkezése után fegyelmi figyelmeztetésben részesítettük az említett edzőt, valamint az érintett versenyzővel azonnali hatállyal felfüggesztettük a közös munkájukat, ezen felül személyesen jeleztem a MÚSZ elnöke és a MÚSZ sportszakmai igazgatója felé a történteket. Számomra elfogadhatatlan az, hogy a MÚSZ felém irányuló támadásra használja fel a történteket azok után, hogy mi személyesen is jeleztük részükre a körülményeket, amint a panasz hozzánk beérkezett” – írta Hosszú Katinka, aki azzal folytatta, klubja már idén áprilisban jelezte az ügyet a sportszakmai igazgató, Török Enikő felé, ő maga pedig egy hónappal később személyesen Wladár Sándornak. Arról nincs információja, ezután miért nem kezdték meg a kivizsgálást, csak hónapokkal később, és azt is írta, hogy „a MÚSZ ifjúsági szövetségi kapitánya – mindezek után – e-mailben utasította az érintett versenyzőt, hogy továbbra is az említett edzővel kell készülnie. Ez idő alatt klubunk minden intézkedést megtett, amit a jogszabályi környezet megenged az ügy kezelése érdekében”.

Hosszú Katinka itt kérdőjelezi meg, hogyan lehet az, hogy Gyárfás Tamás és Széchy Tamás idejéből maradt vezetők irányítják a gyermekek jövőjét. „A Széchy korszak gyermek/edző kapcsolatára gyermekabúzus, gyermek zaklatás, torz edzői magatartás volt jellemző. Mindennek tudatában Wladár Sándor, aki teljes mértékben maga is része volt a Széchy-érának, elnöksége alatt a Magyar Országos Bajnokságot Széchy Tamás emlékversenynek címjelezte 2017-től” – írta.

Hosszú a bejegyzését azzal zárja, hogy nem a saját pozícióját szeretné erősíteni, amikor nyílt kritikákat fogalmaz meg, hanem olyan helyzetekben szeretne felszólalni, amikor olyan hozzáállással találkozik, ami nem helyes.



A most felállított kivizsgáló bizottság elnöke dr. Papp Gábor, a tagjai pedig dr. Tausz Katalin, Danks Emese, Tornyossy Monika és dr. Ugrin Tamás. Ugyanez a testület vizsgálta ki korábban Szilágyi Liliána, illetve Pass Ferenc ügyét is.

Passtól 33 év után vált meg bajai klubja, mert szülői bejelentés alapján kiderült, hogy egy 15 éves lánynak küldött üzeneteket. Pass Ferencet, aki maga ellen kért vizsgálatot, 18 hónapra eltiltották. Amikor kipattant az ügy, Hosszú – aki maga is úszott a bajai klubban – egyből reagált, arról írt, hogy a magyar úszósportot alapjaiban kellene megreformálni, hogy a jövőben hasonló vádak gyanúja sem merülhessen fel.

Kapcsolódó
Hosszú Katinka: Megfogalmazok egy kritikát, erre az elnök burkoltan megfenyeget
A háromszoros olimpiai bajnok szerint a Gyárfás-korszak óta nem sok minden változott a magyar úszósportban, és a hallgatás nem visz előre.

The post Hosszú Katinka reagált a szövetség vizsgálatára, amely klubja volt edzőjével szemben indult first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed