Elnézte a lehajtót a furgon sofőrje, lakókocsival tolatott az autópályán

Elég egyértelműen fogalmaz a KRESZ a gyorsforgalmi utakon érvényes szabályokat illetően, hiszen kimondja, szigorúan tilos az ilyen szakaszokon megfordulni és tolatni is. Utóbbi nem zavarta azt a két sofőrt, akiknek a manővereiről az MKIF tett közzé felvételeket a Facebook oldalán. A videó első felében a fenti képen látható Renault kisbusz látható, amint a hozzákötött lakóautóval tolat, mivel túlszaladt a kihajtón. A második részletben már egy teherautó végez hasonló manővert, viszont ennek vezetője jóval később vette észre, hogy elrontotta a lehajtót. Az MKIF az eset kapcsán kiemelte, hogy az autópályákon és autóutakon átlagosan 10 kilométerenként akad egy újabb csomópont, ahol gond nélkül – szabályosan – megoldható a korrigálás. Hozzátették, mindez fordított helyzetben is érvényes, a lehajtósávban is tilos tolatni.

Hirdetés


Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed