Most minden kiderül az iPhone 16-ról

It’s Glowtime, vagyis ideje ragyogni. Ezt a nevet kapta az Apple szeptember 9-én, magyar idő szerint este hét órára időzített eseménye, ahol az almás vállalat az elmúlt évek hagyományait követve leleplezi őszi újdonságait, köztük az iPhone 16 okostelefonokat. Az előzetes információk alapján a mobiloknál a már megszokott új processzorok (A18 és A18 Pro) mellett várható egy teljesen új gomb a készülékházon, illetve a Tim Cook vezette cég is bevezeti a saját mobilos mesterséges intelligencia funkcióit, csatlakozva az olyan androidos gyártókhoz, mint a Samsung és a Google.

A vállalat központjából, a cupertióni Apple Parkból közvetített esemény legnagyobb újdonságait a bejelentésekkel párhuzamosan az alábbiakban foglaljuk össze.

Kezdjük az okosórával

Az almások, ahogy azt már megszokhattuk, a komolyabb bejelentéseket az esemény második felére hagyják, így a kötelező üdvözlő körök és az Apple termékeket felvonultató, elképesztően profi és hangulatos termékvideók után után az első eszköz, amiről lehullott a lepel, az az Apple Watch Series 10, ami a korábbiaknál nagyobb (+30%) kijelzővel, de az eddigi legvékonyabb kialakítással (9,7 milliméter) érkezik.

Az új képernyő még a 2022-ben debütált Apple Watch Ultráénál is nagyobb, az OLED kijelző pedig minden korábbinál nagyobb fényerőt és jobb betekintési szöget ígér, olyan energiafogyasztással, hogy az óra immár akár 18 órát is kibír töltés nélkül – ami persze még mindig kicsit nevetséges a Huawei órák minimum egyhetes üzemidejéhez mérve.

Az Apple Watch Series 10 könnyebb is az elődeinél, illetve gyorsabban tölthető (80 százalék 30 perc alatt), a burkolat alatt pedig az új S10 processzor dolgozik, ami lehetővé teszi, hogy az órából se maradjanak ki az Apple Intelligence név alatt érkező mesterséges intelligencia-funkciók. Az egyik nagy újdonság, hogy az óra képes lesz az alvási apnoe felismerésére – ez a lehetőség már a nyáron debütált Samsung Galaxy Watch Ultra okosórában is helyet kapott, bár Magyarországon nem használható. Kérdés, hogy hazánk bekerül-e azon 150+ ország közé, ahol elérhető lesz ez a lehetőség.

Az óra képes érzékelni azt is, hogy milyen mélyre merülünk, a funkció automatikusan bekapcsol, ha úszni megyünk, és a Series 10 még a víz hőmérsékletét is képes jelezni számunkra.

Apple

Cikkünk folyamatosan frissül.

The post Most minden kiderül az iPhone 16-ról first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed