Lars Chittka német etológus, a londoni Queen Mary Egyetem tanára is előadást tart majd a 2024-es, szeptember 26–27. között megrendezendő budapesti Brain Baron. A kutatót budapesti látogatása előtt videóhívás keretében kérdeztük.

*

A méhek a világ számos kultúrájában megbecsült állatok, mondhatni példaképek, elég a „szorgalmas, mint a méh” szólásunkra gondolni. Mi lehet az oka, hogy így tiszteljük, szeretjük őket, miközben a rovarok többségétől sokan irtóznak?

Az emberek tisztában vannak a hasznosságukkal, míg a szúnyogok például nem csupán bosszantóak, még betegségeket is terjesztenek, a darazsak pedig versenyeznek velünk az ételért, rászállnak a fagylaltra, a pizzára.

A méhek ezzel szemben vegánok, a virágokat látogatják, jellemzően nem állunk velük konfliktusban.

Sőt, hatalmas szükségünk van rájuk, hiszen ők porozzák be a terményeinket és a szép vadvirágainkat. Méhek nélkül egyszerűen nem tudnánk létezni, az élelmiszereink nagy része eltűnne, ha nem lennének. Nem túlzás: nélkülözhetetlenek számunkra, az emberek tudják ezt, és persze azt is, hogy ameddig nem bolygatjuk a fészküket, nem hajlamosak az agresszivitásra. Emellett szőrösek és bájosak, olyanok, mintha repülő mackók lennének.

Kutatóként mi a leginkább lenyűgöző bennük?

Számomra az elméjük felfedezése a legizgalmasabb, annak megértése, hogy miként érzékelik a világot, miként zsúfolódik be az intelligencia az agyukba, ebbe a parányi számítógépbe. Az elmúlt évtizedekben – miközben egyre mélyebbre és mélyebbre hatoltunk a pszichológiájukban – az ejtett a leginkább ámulatba, hogy feltártuk: képesek számolni, logikai játékokat megoldani és labdákat mozgatni a jutalom érdekében, és ezeket a technikákat egymás megfigyelésével is eltanulhatják.

A múltban az ilyen, az intelligenciát vizsgáló teszteket főemlősökkel vagy bizonyos madarakkal, például varjakkal és hollókkal végeztették el, és senki sem gondolta volna még egy évtizeddel ezelőtt sem, hogy a méhek képesek hasonló feladatok megoldására.

Emellett egészen lenyűgöző számomra, ahogy a világot érzékelik: látják az ultraibolya-sugárzást, amelyre mi vakok vagyunk, emellett kiszagolják a szén-dioxidot, amelyet mi nem érzékelünk. Számos, az embereknél hiányzó érzékszervi képességgel bírnak.

Természetesen a társadalmuk, a kommunikációs rendszereik és az építészetük is magával ragadó. Sokan ismerik a házi méhek hatszögletű sejtjeit, de kevésbé köztudott, hogy mennyire összetettek és matematikailag optimálisak ezek a struktúrák. Egyáltalán nem triviális ilyesmit előállítani: hat láb, nedves méhviasz, megfelelő elhelyezés szükséges. A különböző méheknél ráadásul teljesen eltérő felépítésűek a sejtek, az embert leszámítva egyetlen főemlős, egyetlen emlős sem képes hasonlóra.

Tudósként tehát rengeteg a vizsgálnivaló. Évtizedek óta van a pályán, ezen időszak alatt melyek voltak a legjelentősebb felfedezések a területen?

Rengeteg érdekes eredmény született, a méhek világa tudományos szempontból valóságos aranybánya, mert minél többet ismerünk meg velük kapcsolatban, annál több kérdés merül fel. Amikor elkezdtem tanulmányozni őket, a szakemberek már tudták, hogy képesek tanulni, például megjegyzik a kaptáruk helyét, hiszen gyakran kilométereket kell repülniük a virágokig, majd vissza. Az is ismert volt, hogy elsajátítják a virágok jeleit, a színüket, az illatukat, a mintázataikat.

A tanulási viselkedés rugalmasságát azonban harminc évvel ezelőtt senki sem tudta elképzelni.

Olyan problémákat képesek megoldani, amelyek teljesen kívül esnek a természetes tartományukon, a napi feladataikon: eszközöket használnak, tárgyakat manipulálnak.

Akár távolról, egy üvegpanelen keresztül is meg tudják figyelni egymást, így ismerve meg a különböző technikákat. Képesek megtanulni olyan, látszólag egyszerű fogalmakat, mint a kisebb és a nagyobb, az alsó és a felső, illetve az azonos és a különböző.

Ezeket a kutatók néhány évtizeddel ezelőtt még lehetetlennek gondolták. Lenyűgöző, mennyi intelligencia fér egy ennyire apró agyba.

Georg Wendt / DPA / AFP Lars Chittka, biológus és méhkutató, az „NDR Talk Show” felvétele előtt ül a színpadon 2024. augusztus 30-án.

A laikus számára nem feltétlenül egyértelmű mindezek fontossága és érdekessége.

Szerintem ez pesszimista hozzáállás, hiszen az átlagembereket is meglepik ezek a képességek, különösen, ha videón is láthatják a bizonyítékokat. Általában ámulatba ejtenek minket az állatok mentális képességei, legyen szó kutyákról, csimpánzokról, polipokról vagy akár a rovarokról.

Az embereket néhány évtizeddel ezelőtt is elbűvölte a méhek építészetének összetettsége és egyéb jellegzetességeik, de összességében mégis csak reflex alapú élőlényekként tekintettek rájuk. Úgy gondolták, viselkedésük beléjük van drótozva, ám minél többet derítünk ki róluk, annál egyértelműbb, hogy intelligens rovarok, amelyek rugalmasan ismerik meg a környezetüket, és teljesen váratlan módon oldják meg a feladatokat.

Ez több terület számára is értékes lehet, az informatikusok, a mesterséges intelligencia és a robotika szakértői például azért érdeklődnek a téma iránt, mert foglalkoztatják őket a rovarok fejében lévő mikroszámítógépek, azok sokoldalúsága és kis mérete. Az elképesztő számítási képességeik egy telefon vagy bármely más informatikai eszköz akkumulátorának szükségletéhez képest rendkívüli kis energiát igényelnek.

A másik, számomra jóval érdekesebb nézőpont, hogy olyan állatokkal vagyunk körülvéve, amelyeknek valamilyen formában van elméjük, és ez nemcsak a legközelebbi rokonainkra, így a csimpánzokra igaz, hanem mindenféle élőlényre. Az érzékelésnek, a gondolkodásnak, a problémamegoldásnak nagyon eltérő formái vannak, és mindezért nagyon különböző elmék felelősek.

Ma már tudjuk: a rovarok sem jelentenek kivételt.

Nem kell idegen világokba utaznunk ahhoz, hogy furcsa társadalmakkal, furcsa érzékeléssel bíró fajokra bukkanjunk.

Ott vannak mindenhol körülöttünk, és ennek a méhek is részesei, ami önmagában figyelemre méltó.

Ha az intelligencia jellemző a méhekre, vajon érzelmeik is vannak?

Ez rendkívül nehéz, de annál izgalmasabb kérdés, és nem pusztán a rovarok esetében. Vegyük a mesterséges intelligenciáról szóló jelenlegi vitákat, és a nagy problémát, hogy vajon mikor válhatnak képessé az érzelemre. Nincs egyértelmű és gyors válasz az állatok, sőt, az ember esetében sem.

Hogy illusztráljam a kihívást: egészen az 1990-es évekig sok országban a csecsemőket altatás nélkül műtötték, mert az orvosok magabiztosak voltak a babák fájdalomérzetének hiányában, abban, hogy ugyan sírnak és rúgnak, mindez viszont csak reflex. A csecsemők egyszerűen nem tudják megmondani, ha valami fáj nekik, ma már persze nyilvánvaló okokból másképp látjuk a fájdalomérzetüket, a történet ugyanakkor jól szemlélteti a nehézségeket.

A méheknél van némi bizonyíték, amely az érzelem irányába mutat, egyes kísérletek alapján játékszerű viselkedést mutatnak, akkor is elvégzik a labdák elmozdítását, ha nem kapnak érte jutalmat, és újra és újra visszatérnek azokra a területekre, ahol ezeket a tárgyakat elhelyeztük, mintha csak játszótérre mennének.

Az ilyen típusú tevékenység élvezetszerűségére utal.

Mohos Márton / 24.hu

Negatív érzelmekre vonatkozóan is vannak bizonyítékok, például, amikor a virágokban lakó karolópókok szimulált támadásának tesszük ki őket, teljesen megváltozik a viselkedésük: látszólag idegesek lesznek, minden virágot alaposan megvizsgálnak, mielőtt leszállnának. Sok esetben tévesen teljesen biztonságos virágokat kerülnek el, mintha szellemet láttak volna, ebben az esetben pedig a fenyegetés érzete csak a múltból idéződik fel. Ez olyan veszélyt sejtet, amely nem aktuális, hanem inkább emlék alapú, és szorongásszerű állapotot idéz elő.

Van bizonyíték a méhek fájdalomszerű élményére is. Összességében elmondható, a különböző, más állatok esetében alkalmazott kritériumok alapján léteznek náluk valamiféle érzelmi állapotok.

Egy-egy állat vizsgálatánál számomra mindig az a legizgalmasabb, ha az eredményekből magunkra vonatkozóan is le tudunk vonni következtetéseket. Amikor például rájöttünk, hogy az emberszabásúak is használnak eszközöket, az alapjaiban írta át a homo sapiensszel kapcsolatos nézeteinket. Méh és ember között hatalmas az evolúciós szakadék, tanulhatunk mégis tőlük magunkról?

A saját intelligenciánk és társadalmunk fejlődéséről keveset tudhatunk meg tőlük, mivel valóban az evolúció teljesen más ágát képviselik. A gerinctelenek között a kifinomult életformák evolúciója más, de nem kevésbé lenyűgöző pályát futott be.

Ha a gerinceseket és a gerincteleneket vesszük, előbbieknél az evolúciós létra alján az ingolaalakúak, utóbbiaknál pedig mondjuk a férgek helyezkednek el,

az intelligencia legfelső fokán pedig az emberek és a méhek állnak: igen kifinomult közösségeket alkotnak, amelyek eltérő szabályok alapján, különböző feladatokkal foglalkozó szakértők révén működnek.

Egy, a miénktől teljesen más út vezetett a rovarok fejlett társadalmaihoz. Az evolúciós eltérések miatt ez nem feltétlenül járul hozzá az eredetünk megértéséhez, ugyanakkor megadja azt a felismerést, hogy a társadalmi szerveződés és együttműködés fejlett formáihoz változatos ösvények vezetnek, és nem csupán az embernél és legközelebbi rokonainknál találhatók meg.

Tudjuk, hogy a mostani környezeti krízis egyik legsúlyosabb hatása a beporzók, köztük a méhek számának csökkenése, ami beláthatatlan következményekkel jár: veszélybe kerül számos haszonnövényünk, sőt, az egész ökoszisztémánk. A rovarok intelligenciájának kutatása hozzájárulhat a megóvásukhoz?

Nem feltétlenül közvetlenül, az elméjük feltérképezése ugyanis nem alakítható át azonnal az életüket megkönnyíthető ajánlásokká. A ráeszmélés azonban, hogy intelligens, feltételezhetően érző lényekről van szó, növeli az irántuk tanúsított tiszteletet, ezzel együtt pedig a védelmük iránti elkötelezettséget.

Nagyon fontos élőlényekről van szó, bizonyos fajaikat egyenesen haszonállatként tartják, segítenek a beporzásban, mézet termelnek. Ennek felismerése önmagában indokot ad a védelmükre, számomra viszont az, hogy nagy valószínűséggel érző és egészen bizonyosan intelligens állatokról van szó, másfajta perspektívát nyújt a megóvásukban.

Mohos Márton / 24.hu

A szibériai tigrisek vagy az óriáspandák esetében az egyik motiváló ok a védelmükre a feltételezett szenvedésük, az együttérzés. Azért adományozunk az őket segítő kampányoknak, mert azt gondoljuk, az állatok negatívan élik meg az élőhelyük pusztulását, rossz nekik, ha nem találnak párt, vagy konfliktusba kerülnek az emberrel.

Ennek a motivációnak más állatokra is ki kellene terjednie, nem pusztán az ikonikus emlősökre, hanem akár gerinctelenekre is.

Elég meggyőző adataink vannak arról, hogy ezek érző lények, ennek tükrében pedig például újragondolhatnánk, valóban a mostanihoz hasonló mértékben akarjuk-e beborítani a mezőgazdasági területeinket növényvédő szerekkel.

The post Kiderült: a méhek intelligens, érző lények first appeared on 24.hu.