Nem viccel a Fradi a BL-ben, a harmadik meccsét is megnyerte

A Ferencváros 27-21-re nyert a norvég Storhamar HE otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, vasárnap.

A hazaiak egyszer sem vezettek a mérkőzésen.

A magyar bajnoki címvédőnél Böde-Bíró Blanka és Andrea Lekic nem játszott, ennek ellenére remek védekezéssel kezdett csapatuk és 5-0-ra elhúzott. A norvégok már kilenc perc után átálltak a létszámfölényes támadójátékra, ám ennek hatására sem csökkent a különbség, mert Orlane Kanor vezérletével továbbra is hatékonyak voltak a vendégcsapat akciói. A 21. percben a Storhamar még csak kilenc kapura lövésnél, öt gólnál, de már két időkérésnél tartott. A cserék hatására védekezésben és támadásban is alaposan visszaesett a Ferencváros teljesítménye az utolsó öt percben, ezt a Storhamar – Tonje Enkerud vezérletével – egy 4-0-s sorozattal használta ki, így a szünetben csak 14-11-es hátrányban volt.

Amilyen jól kezdte az első félidőt az FTC, olyan gyengén kézilabdázott a második felvonás elején, különösen Darja Dmitrijeva hibázott sokat. A túloldalon Mathilde Rivas Toft játszott formán kívül, ennek ellenére a házigazdák felzárkóztak mínusz egyre, de ezt követően jött az újabb fordulat: egy 6-2-es sorozattal ismét ellépett, és egyben biztosította újabb győzelmét a Ferencváros. Angela Malestein góljaival őrizte a különbséget a sokkal kevesebbet hibázó vendégcsapat, amely végül hattal nyert.

Malestein hét, Kanor hat góllal, Laura Glauser és Janurik Kinga négy-négy védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Kristin Venn hatszor talált be, Eli Marie Raasok kilenc védéssel zárt.

Az FTC október 5-én a Kácsor Grétát foglalkoztató román Gloria Bistrita-Nasaud csapatát fogadja, a címvédő Győri Audi ETO KC pedig másnap a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.

3. forduló, A csoport

Storhamar HE (norvég) – FTC-Rail Cargo Hungaria 21-27 (11-14)

lövések/gólok: 35/21, illetve 40/27
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 3/3
kiállítások: 6, illetve 0 perc

Kapcsolódó
Angolul kérdezték, magyarul válaszolt a Győr dán klasszisa
Sandra Toft 2022 óta játszik Magyarországon, és már magabiztosan felelt az értékelések során.

The post Nem viccel a Fradi a BL-ben, a harmadik meccsét is megnyerte first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed