Kovács Kokó István 11 év után a Sztárboxban tér vissza a ringbe

A hónap utolsó vasárnapján, azaz szeptember 29-én folytatódik a Sztárbox idei évada. A csatorna közleménye szerint a soron következő versenynapon

férfi könnyűsúlyban Sárközi Ákos és Horváth Tomi,
női könnyűsúlyban Sápi Vivi és Dér Heni,
a gigászok csatája gálamérkőzésen pedig Bárdosi Sándor és Árpa Attila csapnak majd össze egymással.

A közleményben továbbá az is olvasható, hogy

az olimpiai-, világ- és Európa bajnok Kovács Kokó István 11 év után visszatér a ringbe.

Hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem közölte a csatorna, azt viszont hozzátették, hogy az október 6-ai napon három férfi mérkőzés lesz majd, melyek alkalmával

könnyűsúlyban Sánta Laci és Pachert Balázs,
középsúlyban Király Viktor és Herceg,
a nehézsúlymezőny elődöntőjében pedig Noszály Sándor és Pulai Imre csapnak össze.

Október 13-án a férfi súlycsoportok elődöntőire kerül sor.

Kapcsolódó
Torghelle másfél perc alatt kiütötte Tusupot, Czutort leléptették – képeken a Sztárbox negyedik versenynapja
Vasárnap újabb meccsekkel folytatódott a Sztárbox: az első mérkőzésen Földes Eszter és Lola csaptak össze női pehelysúlyban, majd a férfi nehézsúly-kategória versenyzői, Mészáros András és Czutor Zoli léptek a ringbe, a harmadik csatát pedig Shane Tusup és Torghelle Sándor vívták egymással férfi középsúlyban. Utóbbi két meccs már az első menetben eldőlt. Galéria.

The post Kovács Kokó István 11 év után a Sztárboxban tér vissza a ringbe first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed