Lassú lesz a dunai árhullám levonulása

Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért el a víz, lehet bontani, a többit még nem – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hétfőn. Siklós Gabriella felhívta a figyelmet, hogy azokat a homokzsákokat, amelyek akár csak víz közelében voltak, nem szabad elmozdítani.

A szóvivő közölte, hogy a „2013-asnál kisebb, de nagyon nagy árvíz” lassan Bajára ér. Siklós Gabriella elmondta, hogy a Duna déli szakaszán a víz nem érte el az állami töltésvonalak tetejét, azokon a településeken kellett ideiglenes védműveket építeni, ahol épületek vannak a hullámtérben.

Hangsúlyozta, az árvíz 50 centiméterrel alacsonyabban tetőzött, mint a 2013-as, de még mindig figyelni kell a teljes magyarországi szakaszt, hiszen buzgárok, fakadó vizek, csurgások és szivárgások bárhol előfordulhatnak. Hozzátette: a dunai árhullám levonulása lassú lesz.

Egy átlagos nagyságú árhullám 8–9 nap alatt elhagyja Magyarországot, a mostani áradás viszont már 11. napja tart

– tette hozzá. Siklós Gabriella nyomatékosan kérte, hogy senki ne menjen az átázott töltésekre, mert az szivárgást idézhet elő.

A szóvivő az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy Baján, ahol most 919 centiméteres a vízállás, 923 centiméter körül várják a tetőzést. Holnap Mohácsnál tetőzik a víz, majd az árhullám elhagyja az országot.

(MTI)

The post Lassú lesz a dunai árhullám levonulása first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed