Az árvízvédelmi operatív törzs sajtótájékoztatóján Orbán Viktor foglalta össze a helyzetet.
Mi történt? Sajótájékoztatót tartott az árvízvédelmi operatív törzs, Orbán Viktor elmondta, hogy
Most már a vége felé járunk, van, aminek a vége rossz és van, aminek jó, az árvíz az utóbbiba tartozik.”
Ezen felül kiderült, hogy:
Nincs utánpótlása az árhullámnak.
A Duna Bajánál délben tetőzik.
Mosonmagyaróvárnál 80 centit apadt.
Vácon 92-t, Budapesten 74-et.
Vasárnap még 700 kilométeren zajlott a védekezés.
Mindenhol kitart a védekezés, egyedül Bátán bukott át a víz egy bekötőúton, de a település biztonságban van.
Baján a védvonal hossza 2750 méter, teljesen ki van építve, és sok az önkéntes, nincs vészhelyzet.
Dunaújvárosnál fáradtolaj-elfolyás jelent problémát, de lokalizálták a fenyegetést, kedden eltávolítják.
Csepelen egy illegális hulladéklerakót kell majd felszámolni a víz után, de el van kerítve, nem kerül majd szemét a Dunába.
Emiatt jogszabály-módosítást terveznek, hogy hasonló esetben az állam szállítsa el a szemetet, majd nyújtsa be a számlát, mert jelenleg a terület tulajdonosára kell várni.
1,5-2 napot kell már csak kitartani, utána fellélegezhet az ország.
The post Orbán: másfél-két napot kell kitartani appeared first on Forbes.hu.