Megszólalt a meggyilkolt 12 éves kislány édesanyja

Borzasztóan érzem magam, nincs értelme tovább így az életemnek – mondta a Blikknek a Nyíregyházán megölt 12 éves kislány édesanyja. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy gávavencsellői férfit vettek őrizetbe az ügyben, a férfit emberölés bűntette megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A gyerek tiszarádi eltűnését az egyik családtagja jelentette be, szeptember 22-én. A rokon elmondta, hogy a lány előző nap otthonában megsérült, és a család egy férfi ismerőse kísérte Nyíregyházára, orvosi ellátásra, ahonnan nem érkeztek haza. A rendőrök haladéktalanul, nagy erőkkel kezdték meg az adatgyűjtést az eltűnt lány felkutatása érdekében.

Néhány órán belül megtalálták a lányt korábban elkísérő 32 éves, gávavencsellői férfit. B. D. a nyomozóknak azt állította, hogy a kislánnyal „szerelmi kapcsolatban” álltak és az orvosi ellátás után Nyíregyházán sétálni indultak. Egy erdős területre mentek, ahol összevesztek, és a vita hevében a férfi megfojtotta és sorsára hagyta a gyereket.

Az édesanya most arról beszélt, hogy a rendőrök olyan rossz állapotban találtak rá gyermekére, hogy nem is engedték, hogy megnézze.

Mint mondta, az eltűnése után kereste a kislányt, járt is a kórház melletti erdőben, de nem találta meg. Az anya azt is elárulta, hogy hónapokig náluk lakott a kislány gyilkosa, aki az élettársa volt sógora. „Még aznap is nálunk aludt, amikor végzett a lányommal”, közölte.

A férfi szombaton hazaérve azt mondta, nem tud semmit a gyermek hollétéről, ő feltette a buszra. „Nagyon idegesen viselkedett és azt is mondta, végez magával. Ekkor már éreztem, hogy valamit ő csinált vele. Kértem, ha nincs benne a keze, vasárnap jöjjön be velem a rendőrségre, amire persze nem volt hajlandó, és kifordult magából. Szerelmi kapcsolat biztosan nem volt közöttük” – közölte a meggyilkolt kislány édesanyja.

The post Megszólalt a meggyilkolt 12 éves kislány édesanyja first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed