Lázár János: Vitézy Dávid a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja

Meglepő hangütésű Facebook-bejegyzésében igyekezett cáfolni a HÉV járatritkításairól szóló sajtóértesüléseket Lázár János, aki szerint sem az általa vezetett közlekedési minisztériumban, sem a MÁV-nál nem hoztak semmilyen menetrendváltozással kapcsolatos döntést.

Úgy látom, hogy néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás a hétvégén, és ezért aztán hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban. Ilyenkor persze hazudnak is

– írta Lázár.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője a HVG cikke szerint tervezett járatritkítások miatt hétfőre összehívta az általa elnökölt Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottság rendkívüli ülését, amelyre Karácsony Gergely főpolgármester mellett Lázárt is meghívta. A lap arról írt, hogy csúcsidőben a ráckevei H6-os HÉV-en 18 százalékos, a gödöllői H8-ason 13-23 százalékos, míg a csepeli H7-es vonalon 12 százalékos férőhelycsökkenést okozna a MÁV terve. Vitézy szerint ezt a BKK vezérigazgatója által rendelkezésre bocsátott tervek megerősítik, a döntés mögött pedig a hatvan éves szerelvényeket felvonultató járműpark állapota lehet. Egyúttal hangsúlyozta: a kormány által leállított HÉV-járműbeszerzési tendert két éve nem indították újra, semmi nem történik évek óta.

Lázár a posztjában leszögezte, hogy a jövőben a közlekedési kormányzat sehol és semmiről nem kíván „Vitézy települési képviselővel” egyeztetni.

Aki ugyanis a hazugságokban az élen jár; aki elveszítette a főpolgármester választást, pedig minden segítséget megkapott ahhoz; aki most, a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja, nem lehet tárgyaló fél

– írta Lázár arról a Vitézyről, akinek a javára a Fidesz visszaléptette a saját főpolgármester-jelöltjét.

Budapestet az elmúlt években csak a kormány fejlesztette, miközben a világpolgár urbanisták, szakértelemmel nem rendelkező szakértők, városmakettek utcáin felnövő, a Facebookot látványtervekkel kitapétázó ifjak semmit sem tettek Budapestért

– fogalmazott a közlekedési miniszter.

The post Lázár János: Vitézy Dávid a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed