Fellélegezhet a 12. leggazdagabb magyar: a bíróság megsemmisítette a GVH kartellgyanús határozatát

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Gazdasági Versenyhivatal elmarasztaló határozatát a Nitrogénművek Zrt. kartell-ügyében. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek nincs helye, a hatóság mégis újabb lépésekre készül.

Mi történt? A Fővárosi Törvényszék 2024. október 3-án meghozta ítéletét a Bige László által tulajdonolt Nitrogénművek Zrt. és más felperesek a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) elmarasztaló határozatával szemben indított közigazgatási perben. Úgy tűnik, Bige László (a Forbes legutóbbi kimutatása szerint a 12. leggazdagabb magyar) fellélegezhet, a bíróság szerint nem áll meg a kartellgyanú, a GVH-nak újra kell értékelnie a bizonyítékokat, és a határozatban foglaltnál lényegesen szűkebb és enyhébb korlátozást állapíthat majd meg a versenyhatóság. A mostani ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Mit mond a versenyhivatal? A GVH ezzel szemben azt közölte, a legsúlyosabb jogsértések tekintetében a Fővárosi Törvényszék megalapozatlannak találta a Nitrogénművek Zrt. keresetét, és csak részben adott helyt annak. Ezzel együtt a GVH felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordul, így a jogszabály szerint az eddig befizetett bírság visszafizetéséről sem kell intézkednie, az egyelőre marad a központi költségvetés bírság számláján. Azt is írták, a GVH nem engedi, hogy a Nitrogénművek kibújjon a felelősség alól.

Több ebből

A politika csinálta ki? Elszámolták magukat? Mi történik a Nitrogénművekkel?
Börtönbe küldené az ügyészség az egyik leggazdagabb magyart

Hogy reagáltak Bigéék? „Számunkra megnyugtató ítélet született, hiszen a bizonyítékok újraértékelése és egy hatásalapú vizsgálat feltárhatja a valós történteket. Ellentmondásos és ellenérdekelt tanúvallomásokon nem alapulhat egy ilyen súlyos határozat. Azonban beárnyékolja a hírt, hogy szerepünket nem tudja a kormány megfelelően értékelni, és további adókkal nehezítik működésünket egy egyébként is rendkívül bizonytalan gazdasági környezetben” – nyilatkozta az ítélethirdetést követően Bige Zoltán, a társaság stratégiai igazgatója.

Miről van szó? A versenyhatóság 2021 októberében szabott ki rekordösszegű, 11 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, mert az GVH szerint más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően korlátozta a versenyt a hazai műtrágyapiacon. A résztvevők fele önként elismerte a kartellt, ugyanakkor a Nitrogénművek Zrt.  – illetve egy másik szereplő – bíróságon támadták meg a GVH határozatát. Nem csak ebben az ügyben kapott számára kedvező ítéletet Bige László. Februárban jogerősen felmentette a nagyvállalkozót a vesztegetés elfogadásának vádja alól a Debreceni Ítélőtábla. A Bige László ellen folyó politikai hadjáratról, valamint annak feltételezett gazdasági következményeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Lista. A Nitrogénművek az ország legnagyobb vegyi üzeme. Tulajdonosa Bige László, aki a Forbes legutóbbi kimutatása szerint a 12. leggazdagabb magyar 161,6 milliárd forintos becsült vagyonnal. A műtrágyakirályként is emlegetett vállalkozó a Forbes kiadóját is beperelte a gazdaglista miatt, a pert év elején jogerősen elbukta.

The post Fellélegezhet a 12. leggazdagabb magyar: a bíróság megsemmisítette a GVH kartellgyanús határozatát appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed