Sulyok Tamás eddig senkinek nem kegyelmezett meg

Sulyok Tamás már köztársasági elnökké választása utáni első beszédében azt mondta: kitüntetéseknél, kegyelmi ügyeknél a lehető legszélesebb transzparencia híve lesz. Most kiderült, hogy az államfő hivatalba lépése óta minden kegyelmi kérvényt elutasított – tudta meg az Index a Sándor-palotától. Sulyok Tamás korábban nyomatékosította, köztársasági elnökként élhet az egyéni kegyelmezés jogával, de erre a jogkörre úgy tekint, mint kiegészítő és kivételes hatáskörre, amely semmiképpen sem irányulhat a bíróság döntésének felülbírálatára.

A kegyelmi ügyek statisztikája az Igazságügyi Minisztérium helyett átkerült a Sándor-palotához, amióta a tárcavezetőnek nem kell ellenjegyeznie a kegyelmi döntéseket. Hivatalba lépése óta összesen 377 kérvényt kapott Sulyok Tamás, 370-et Tuzson Bence igazságügyi miniszter, hetet Polt Péter legfőbb ügyész előterjesztése alapján, Sulyok Tamás kivétel nélkül mindet elutasította.

Az új statisztikai adatok között már az is szerepel, hogy az Alaptörvény módosításának megfelelően kilenc ügyet azért utasított el az államfő, mert kiskorúak ellen követtek el bűncselekményeket.

Mivel a statisztika július 31-ig szól, az Index kérdésére a Sándor-palota azt válaszolta, hogy

a köztársasági elnök 2024. július 31. óta nem döntött kegyelmi ügyben.

Júniusban Orbán Viktor javaslatára módosították úgy az Alaptörvényt, hogy a köztársasági elnök sem adhat kegyelmet azoknak, akik gyermekek ellen követtek el bűncselekményeket. Később Sulyok Tamás közzétett egy elvi határozatot a Magyar Közlönyben, amely szerint elnökként

csak méltányossági és humanitárius szempontokat mérlegelve, olyan esetben dönthet arról, hogy egy egyedi ügyben lemond az állami büntetőigényről, ha olyan különös méltánylást érdemlő okok állnak fenn, amelyeket a bíróság nem értékelhetett.

Már akkor jelezte, az egyéni kegyelem gyakorlásáról a Sándor-palota a honlapján tájékoztatja a nyilvánosságot, de

a hatályos jogszabályi keretek között a személyes adatok – köztük a bűnügyi személyes adatok, illetve az egészségügyi adatok – védelmére tekintettel a köztársasági elnöknek nincs mozgástere az egyedi kegyelmi ügyek részleteinek nyilvánosságra hozatalában.

Elődje, Novák Katalin a legtöbb kegyelmet 2023-ban adta, összesen 40 kérelmezőt részesített kegyelemben 446 kérelmezőből, azaz csaknem az ügyek 9 százalékában pozitív döntés született, ám a kegyelmi botrány kirobbanása után idén sokáig egyetlen kérvényt sem bíráltak el.

The post Sulyok Tamás eddig senkinek nem kegyelmezett meg first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed