Nyerő Páros: lefagyott a mosoly Balogh Edina arcáról, mikor Sebestyén Balázs közölte, exférje érkezik hozzájuk a stúdióba

Balogh Edina tavaly októberben adta hírül, hogy gyerekei apával, Som Krisztiánnal zátonyra futott a kapcsolatuk. Azóta már elváltak, szakításuk után pedig mindketten más mellett találták meg a boldogságot: a színésznő Szabó Simonnal alkot egy párt, akivel jelenleg a Nyerő Párosban versenyeznek.

A páros műsor új évada hétfőn debütált, az első részben egy rendhagyó Balázs showban mutatkoztak be a szereplők. Elsőként Szabó Simon és Balogh Edina foglaltak helyet a stúdióban, utóbbit Sebestyén Balázs arról is kérdezte, volt férje megbékélt-e már azzal, hogy új kapcsolata van.

Szerintem nem kellett nagyon, nem voltunk már jóban. A mi kapcsolatunk már inkább a gyerekekről szólt, csak és kizárólag.

– mondta a színésznő, mire Sebestyén közölte:

„Hallgassuk meg akkor, ő mit mond erről! Mit szóltok hozzá? Hát mégis, ha csak egy Balázs Showba jöttetek, akkor nézzük meg, hívjuk be, csak egy pillanatra, hogy áldását adja erre a párra és sok sikert kívánjon nektek a játékban. Érkezik Krisztián! Induljon a fal!”

Míg Balogh Edina arcáról lefagyott a mosoly, Szabó Simon bólogatva várta, hogy párja exe felbukkanjon, a fal mögött azonban nem volt senki.

Nincs itt, nyugi! Csak vicc!

– nyugtatta meg a színésznőt a műsorvezető, mire előbbi legyezni kezdte magát és a fejét fogta.

A beszélgetés során egyébként a pár azt is elárulta, hogy ha nem lettek volna összezárva a Farm VIP forgatásán, valószínűleg elmentek volna egymás mellett. Szabó Simon saját bevallása szerint nem mert volna hozzászólni a színésznőhöz, míg utóbbi úgy fogalmazott: ő meg nem szokott pasikat felszedni – esetükben viszont mégis ő kezdeményezett.

Kapcsolódó
Balogh Edina: Túl vagyunk a válási procedúrán, kicsit elhúzódott
Új kedvesével, Szabó Simonnal már a Nyerő Párosban láthatjuk.

The post Nyerő Páros: lefagyott a mosoly Balogh Edina arcáról, mikor Sebestyén Balázs közölte, exférje érkezik hozzájuk a stúdióba first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed