Elvennék a vasi sporthorgászok kedvenc tavát

A strand után a horgászat üzemeltetését és a halgazdálkodást is saját kezébe venné a tulajdonos önkormányzat a gersekaráti tónál, ami ellen tiltakozott a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége, írta a Nyugat.hu.

A szövetség azért háborodott fel, mert a tó 15 éve a kezelésükben van és a korábban gondozatlan vízparti környezet, valamint a törpeharcsával teli horgászvíz napjainkra kiváló állapotba került.

Mint írták, egy évig tartottak az egyeztetések és nyár végéig úgy tűnt, az önkormányzat újra a szövetségnek adja bérbe a halgazdálkodási jogot, megy minden a korábbi menetrend szerint. Ám mégis máshogy döntött a település képviselő-testülete. A haszonbérleti jogviszony 2025. január 31-én jár le.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége több szempontból is aggályosnak tartja a döntést.

Ezt azzal indokolják, mert a jövő évtől az egységes és megfizethető megyei horgászjegyrendszer részeként már nem lesz látogatható a Sárvíz-tó, és a horgászoknak külön jegyet kell váltani a vízterületre, ami nekik pluszköltséget jelent.

A szövetség megkérdőjelezi a döntés szakmaiságát is, mert az önkormányzatnak és a tulajdonában lévő vállalkozásnak semmiféle halgazdálkodási tapasztalata nincs, és nem tagja egyetlen halgazdálkodással, horgászattal foglalkozó szakmai szervezetnek sem. Ez pedig számos kérdést vet fel a tó hosszú távú horgászati fenntarthatósága és halállományának védelme tekintetében.

Több mint 500 aláírás gyűlt össze a szövetség támogatására. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége október 24-én, 17 órakor lakossági fórumot szervez a tó jövőjéről a helyi művelődési házba.

Kapcsolódó
Milliárdos károkat okozott az aszály a halastavakban is
Korlátozni kellett a horgászatot, szükség volt vízpótlásra és vízforgatók, szivattyúk üzemeltetésére.

The post Elvennék a vasi sporthorgászok kedvenc tavát first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed