ROG Azoth Extreme: Extrém drága, de extrém jó

Sosem tartozott a legolcsóbb hobbik közé, ha valaki gamernek mondta magát, 2024-ben pedig ez hatványozottan igaz. Még akkor is, ha jól tudjuk, hogy nem feltétlenül a legdrágább játék, hardver vagy periféria a legjobb és mint minden hobbit, úgy ezt is lehet okosan, a saját keretünkhöz mérten űzni.

A nemrég nálunk vendégeskedő ROG Azoth Extreme azok számára lehet leginkább érdekes, akiknek magas a keretük, ugyanakkor mindenki számára tanulságos példaként szolgál, hogy 2024 második felére hova érkezett meg a gamer perifériák piaca. Abszolút felsőkategóriás termékről van szó, mely jó néhány innovatív megoldás mellett mégis egy klasszikus piacon versenyzik.

A billentyűzet 75%-os kialakítással rendelkezik, amely sokak szerint az egyik legjobb forma a játékosok számára, hiszen kellően helytakarékos, de mégis kényelmes és ha nem dolgozunk egész nap számokkal és táblázatokkal a szórakozás előtt, akkor funkciógombok számával és helyével is elégedettek leszünk. A meglehetősen súlyos, de jól összerakott csomagot kibontva egy robusztus terméket vehetünk kezünkbe. Nem véletlen, hogy a teljesen fémből, CNC-megmunkálással készült termék a csuklótámasszal együtt bőven 2kg feletti súllyal bír.

Természetesen mechanikus billentyűzetről van szó, de ez már 2024-ben nem nagy szám, hiszen egészen olcsó megoldásokkal is találkozhatunk. Persze a ROG Azoth Extreme igen messze áll ezektől, amit jól példáznak az olyan egyedi megoldások, mint például az állítható tömítési mechanizmus, mely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy két különböző gépelési érzet között válasszanak: a keményebb opció gyors reagálást biztosít, míg a puhább beállítás kényelmesebb, hosszú idejű használathoz.

A karbon szálas pozicionáló lemez nem csak stabil gépelési élményt nyújt, hanem hatékonyan csökkenti a rezgéseket, amit tovább fokoz a háromrétegű hangtompító kialakítás. A ROG NX Snow kapcsolók ötvözik a gyorsaságot és a finom gépelési élményt, leginkább a klasszikus barna kapcsolókat juttatta eszembe, de persze ez egy elég szubjektív topik. A gyári kapcsolókat a hot-swap funkciónak köszönhetően bármikor le lehet cserélni, és a billentyűzet számos más ponton is személyre szabható, amivel egyfajta átmenetet képez a mostanság igen divatos DIY és a tálcán kínált prémium megoldások között.

A DIY megoldásokba aligha tudunk például egy dedikált OLED érintőkijelzőt szerelni, melyen a beállítások mellett a rendszerinformációk, egyedi alkalmazásértesítők vagy saját animációk is megjeleníthetőek. Azt már vélhetően mondani sem kell, hogy a közel 225 000 Ft-ba kerülő ROG Azoth Extreme egy vezeték nélküli megoldás, mely természetesen a mellékelt USB-C kábellel is használható. Természetesen megkapta a ROG SpeedNova technológiát, mely garantálja a stabil, alacsony késleltetésű kapcsolatot, de használható akár Bluetooth-on keresztül is, amivel egyszerre három eszközhöz is csatlakoztatható. Így például használhatjuk nap közben a Mac gépünkkel, este pedig a RGB-ben úszó asztali PC-vel.

A ROG Azoth Extreme egy abszolút csúcskategóriás termék, ennek megfelelő a már említett árazása is. Ez a billentyűzet kifejezetten a gépelés szerelmeseinek és a ROG márka rajongóinak készült, maximális testreszabhatósággal és kiemelkedő teljesítménnyel. Nyilvánvalóan találunk olcsóbb megoldást, amivel ugyanolyan jók lehetünk majd az új COD-ban, a beadandókat és az Excel táblákat is meg tudjuk ugorni egy harmad ennyibe kerülő, még szintén felsőkategóriásnak szánt eszközzel, de ha a gaming a fő hobbid, szereted a Republic of Gamers termékeit, és egy jól felszerelt, hosszú évekig csúcsnak számító eszköz után keresgélsz, akkor megtaláltad.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed