A szakértők is elcsodálkoztak: világrekordot fedeztek fel Cserebökényben

Még a madártani szakemberek is alaposan elcsodálkoztak azon, hogy a Körös-Maros Nemzeti Parkban egy 16 évvel ezelőtt fiókaként gyűrűzött kék vércse került lencsevégre ezen a nyáron. Ilyen magas kort megért egyedet eddig még soha nem azonosítottak, olvasható az intézmény honlapján.

Mint fogalmaznak, ezt a madarat 2009-ben szintén a Körös-Maros Nemzeti Park területén, a Csanádi-háton, Nagyér község határában, egy műfészek-telepen jelölték meg egyedi azonosítást biztosító gyűrűkkel. Bár a kék vércsék minden évben hatalmas utat tesznek meg – egészen Afrika déli részéig elrepülnek – az eltelt tizenhat év során egyszer sem olvasták le a lábára helyezett gyűrűk adatait.

Idén júliusban Cserebökényben bukkant fel, amikor igazgatóságunk szakvezetéses túrájának egyik résztvevője fotózta le, majd később a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei azonosították be. Mivel nyár közepén bukkant fel, így jó eséllyel ezen a cserebökényi telepen költött

– áll a beszámolóban.

Becslések szerint a kék vércsék általában 6-8 évig élnek, ez a példány tehát valóban matuzsálemnek számít. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy a faj egyedei tavaszi és őszi vonulásuk során hatalmas távolságokat tesznek meg, és ez az út korántsem veszélytelen.

Érdekesség, hogy a kék vércsék ősszel a világ minden tájáról Angolába mennek. Október végétől november közepéig az afrikai ország számos pontján láthatunk olyan gyülekezőhelyeket, ahol kék vércsék milliói verődnek össze. A tél folyamán aztán szétszóródnak: Botswanában, Zambiában, Namíbiában és a Dél-Afrikai Köztársaságban vendégeskednek. A tavasz beköszöntével aztán ismét Angolában randevúznak, onnan indulnak útra április első hetében nyári költőhelyükre, a világ különböző pontjaira, olvasható a cikkben.

Magyarországról a kék vércsék nagy része mostanra már elindult az afrikai tájak felé, egy elég szép rekorddal a hátuk mögött.

A 16 éves kék vércse azonosítása mindenképpen jelentős madártani felfedezésnek számít, zárták a közlemény.

És ha már madarak, nemrég kihirdették 2024 legjobb madárfotóit, ezeket ide kattintva tudod megnézni.

Kapcsolódó
Olyan harcias látogatóra bukkant a természetvédelmi őr a kertben, hogy ő is meglepődött
A haris lakott területen való előkerülése azért is érdekes, mert egy rejtett életű, emberkerülő fajról van szó.

The post A szakértők is elcsodálkoztak: világrekordot fedeztek fel Cserebökényben first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed