21 Kutatóközpont: átvette a vezetést a Tisza Párt

Először mért Tisza előnyt a pártválasztók között egy közvélemény-kutató. A 21 Kutatóközpont által készített felmérés szerint

a Tisza 42-, a Fidesz 40 százalékon áll a választásukat biztosra ígérő, pártot választani tudó szavazók között.

Az ötszázalékos parlamenti küszöböt rajtuk kívül egyedül a Mi Hazánk (5 százalék) tudná megugrani – ha most vasárnap tartanák a választásokat, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt és a Demokratikus Koalíció 4-4 százalékot kapna.

Partizán / 21 Kutatóközpont

A teljes népességen belül egy hajszállal továbbra is a Fidesz vezet: a kormánypártok támogatottsága 29 százalék, a Tiszáé 26. A Mi Hazánkat a választókorúak 5-, az MKKP-t és a DK-t a 3 százaléka támogatja, a bizonytalanok aránya pedig 28 százalék.

A kutatásból világosan kirajzolódnak a generációs különbségek. A 65 évnél idősebbek közel fele, 46 százaléka fideszes, és csak 13 százalék tiszás. Eközben a fiatalok körében a Tisza jelentősen előzi a Fideszt: Magyar Péterék a 18-29 és a 30-39 évesek közötti korcsoportban 38, illetve 40 százalékon állnak, miközben a Fideszt csak 12- és 14 százalékuk támogatja.

Partizán / 21 Kutatóközpont

A fővárosban jelentős a Tisza előnye (29 százalék a Fidesz 21 százalékkal szemben), de a megyei jogú városokban, illetve megyeszékhelyeken is Magyaré a legerősebb párt (32 százalék és 28 százalék). A kisebb városokban fej-fej mellett a Fidesz és a Tisza, de falvakban és községekben 37 százalékos a kormánypárt támogatottsága, Magyaréké pedig mindössze 19 százalék.

A Tisza egyértelműen népszerűbb a magasan képzettek körében: 38 százalékon áll a diplomások közt, szemben a Fidesz 22 százalékával. Az érettségizettek közt szintén előnyben a Tisza (31 százalékon áll, szemben a Fidesz 20 százalékával), de Orbán Viktor pártja 40 százalék körül teljesít a közép- és alapfokú végzettségű emberek közt, ahol a Tisza csak 19 százalékot, illetve 13 százalékot szerezne.

A kutatás azt is vizsgálta, milyen közéleti témákról beszélgetnek mostanában az emberek.

Az első két helyen az infláció és az árvíz szerepelt: a válaszadók 38, illetve 36 százaléka említette, hogy ezek a témák sokszor előkerülnek a környezetükben.
Orbán Viktor és Magyar Péter európai parlamenti vitáját a harmadik helyen
találjuk (27 százalék), Orbán Balázs ügyét pedig a negyediken (19 százalék), holtversenyben Magyar Péter közmédiás tüntetésével.
A magyar társadalom többségét nem mozgatták meg a kutatásban említett közéleti témák.

A megkérdezettek több mint kétharmada (71 százaléka) úgy látja, Magyarországon inkább rossz irányba mennek a dolgok, és a túlnyomó többség (67 százalék) az Európai Unióban is negatív tendenciákat érzékel.

Módszertan:

A hibrid adatfelvétel október 9. és 15. között zajlott, 1000 fő megkérdezésével. A válaszadók SMS-üzenetben kapták meg az online kérdőívhez vezető linket. A kutatás során felhasznált telefonszámok nyilvánosan elérhető weboldalakról származnak (infobel, tudakozó). A súlyozás a KSH 2022-es népszámlálási adatai szerint történt, lakóhely, nem, kor, iskolai végzettség szerint. A minta reprezentatív a teljes lakosságra nézve, a mintában kapott értékek +-3 százalékponttal térnek el attól, amit a teljes lakosság megkérdezése esetén kaptunk volna. A részsokaságok vizsgálata során azonban a hibahatár ennél valamivel nagyobb is lehet. A kutatást a Partizán rendelte meg a 21 Kutatóközponttól.

The post 21 Kutatóközpont: átvette a vezetést a Tisza Párt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed