Mintegy 360-385 millió évvel ezelőtt, a devon időszak késői szakaszában már rendelkeztek magvakkal a szárazföldet meghódító növények. Néhányuk már ekkor elkezdte a szél segítségét kiaknázni, és szárnyas magvakat növesztett, ám e magvak 4 szárnyacskával rendelkeztek. Egy kínai kutatócsoport nemrégiben olyan magvakat fedezett fel a korszakból, amelyek 3 szárnyacskája volt, s ezzel jóval hatékonyabbá vált a repülése.

Az eLife folyóiratban közzé tett kutatási eredményekben a magvak vizsgálatain túl modellszámítások is szerepelnek, amelyekkel azt vizsgálták, a különböző szárnyas magvak milyen hatékonyan képesek terjedni.

Egy városi parkban tett séta során biztosan találkozunk olyan fákkal, amelyek szárnyas magvakkal rendelkeznek, ilyenek többek közt a juharok, a hársak, a fenyőfélék. A magokat az anyanövénytől kellő távolságra repítő szárnyakat már a devon időszaki ősmaradványokon is megtaláljuk, bár a jelenlegiektől némiképp eltérő formában. Ezek az ősi magszárnyak azonban azt mutatják, miként is jött létre ez, a növények szaporodása szempontjából fontos rész.

Nem jó, ha nem esik messze az alma a fájától

A magvakon kialakuló szárnyak azt a célt szolgálják, hogy az anyanövénytől minél távolabbra jusson a mag, s ezzel megelőzze, hogy a saját szülőjével kelljen versengenie az erőforrásokért. Minél nagyobb távolságba jut, annál kisebb a versengés nemcsak a szülővel, hanem a „testvérekkel” is. E funkció kialakulása hatalmas lépés volt a növények számára.

A devon időszak magvait egy plusz védőréteg, kupacslevél vette körbe, és eddig ismereteink szerint két csoport kivételével nem voltak még szárnyaik. E két csoport négy szárnnyal rendelkezett, azonban az újonnan, Kínában felfedezett fosszíliákon olyan magvakat lehet találni, amelyeknek nem volt kupacsuk, és három szárnnyal rendelkeztek.

Az új növényfaj az Alasemenia tria nevet kapta, ami annyit jelent, tripla szárnyas mag. A későbbi időszakokban jött létre a 2, majd az 1 szárnyú magot termelő növény.

A maradványokra a devon időszaki Wutong-kőzetformációban, egy bányában bukkantak rá Hszinhang városa közelében. Meglehetősen sok magot növesztő hajtást találtak, így igazán alaposan meg tudták vizsgálni őket. A magvakat nem óvta kupacs, viszont a magon túlnyúló, kiszélesedő és kifelé hajló, magtokból kiinduló kis levélkék fogták körbe – ezek voltak a mag szárnyacskái.

E szerkezetek 1,5-2 centisek voltak, valószínű, hogy fotoszintetizáltak is, így a szárnyacskák közvetlenül táplálhatták a magokat. A szárnyacskák eredeti feladata talán maga a fotoszintézis volt, majd később alakult csak ki az, hogy a magvak repítésében is szerepet vállaltak.

A ma elterjedt igen sokféle repítő szerkezetek, mint a pitypangról ismert szőröcskék, vagy a már említett hársra, juharra jellemző propeller jellegű repítő szerkezetek jóval később, a perm és a karbon időszakokban jöttek csak létre.

A matematikai modellezés során a devon időszaki ismert magszárnyacskák repülési képességeit számolták ki. Arra jutottak, hogy a páratlan számú szárnyacska stabilabb légi utat tett lehetővé, mint a páros. E tripla szárnyak jobban tudtak pörögni, ez pedig azt garantálta, hogy hosszabb időn át a levegőben maradhattak, vagyis távolabb jutottak az anyanövénytől.

The post Devon időszaki szárnyas magvakat vizsgáltak first appeared on National Geographic.