Árulás? Kínai villanyautóval jár a Ford vezérigazgatója

Jim Farley, a Ford vezérigazgatója az elmúlt időszakban adott néhány érdekes interjút, és úgy tűnik, a megdöbbentő kijelentések sora még nem ért véget. A kék ovál első embere nemrég a Fully Charged címet viselő podcast vendége volt, amelyben elárulta, hogy közel fél éve egy Xiaomi SU7-essel közlekedik. “Nem szeretek túlzottan a konkurenciáról beszélni, de egy Xiaomit vezetek” – vallotta be Farley. Az itthon főként mobiltelefonjairól ismert vállalat villanyautója egyelőre csak Kínában kapható, de a Ford alaposabb tanulmányozásra egy példányt Chicagóba szállított.

Hirdetés

A márka első emberének szavai már csak azért is figyelemreméltóak, mert a Ford modellpalettáján bőven akad alternatíva, ha villanyautókról van szó. Ilyen az Egyesült Államokban rendkívüli népszerűségnek örvendő F-150 elektromos kivitele, vagy épp a Mustang Mach-E. A lista még bővíthető a nemrég bemutatott Caprival és a szintén elektromos Explorerrel. Utóbbi kettő kizárólag Európában érhető el, de vélhetően ha a vezérigazgató úgy kívánná, akkor ezekből juthatna egy példány a tengerentúlra – akár némi átalakítással is, hogy megfeleljen az ottani követelményeknek.


Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed