Halála előtt Liam Payne azt tervezte, hogy eljegyzi és feleségül veszi párját

Liam Payne a múlt héten, 31 éves korában hunyt el Argentínában. A One Direction egykori énekese kizuhant egy szálloda harmadik emeleti erkélyéről Buenos Airesben, szervezetében a boncolás többféle kábítószer jelenlétét mutatta ki.

Kedvese, Kate Cassidy a minap egy több képből álló Instagram-poszttal emlékezett meg az elhunyt énekesről, melyek közt fotót mutatott egy kézzel írt jegyzetről is, melyben Payne azt írta, egy éven belül el akarja őt jegyezni és feleségül venni, hogy aztán örökre együtt lehessenek.

Cassidy posztjában egy hosszú üzenetet is címzett elhunyt párjának, akit a legjobb barátjának és élete szerelmének tart.

Neked volt a legkedvesebb lelked és a legvidámabb szellemed. Úgy érzem, mintha elvesztettem volna a legjobb részemet. Nem tudok elképzelni egy napot sem a nevetésed és a szereteted nélkül. Annyi fényt hoztál az életembe. Néhány héttel ezelőtt egy gyönyörű estén kint ültünk és együtt manifesztáltuk a közös életünket. Közel tartom az üzenetedet, még akkor is, ha azt mondtad, hogy ne nézzem meg. Az állt rajta: »Én és Kate egy éven belül összeházasodunk/eljegyezzük egymást és örökké együtt leszünk«

– osztotta meg az influenszer, hozzátéve: tudja, hogy az énekessel örökké együtt lesznek, de nem úgy, ahogyan azt tervezték.

Mindig velem leszel. Egy őrangyalra tettem szert. Szeretni foglak életem hátralévő részében és azon túl is, mindenhová magammal viszem az álmainkat és az emlékeinket. Örökké a tiéd, Katelyn.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kate Cassidy (@kateecass) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
A One Directiontől a szólókarrierig: képeken a tragikusan elhunyt Liam Payne élete
Galéria a One Direction egykori tagjáról, aki szép szólókarriert épített magának, de démonaitól soha nem tudott szabadulni.

The post Halála előtt Liam Payne azt tervezte, hogy eljegyzi és feleségül veszi párját first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed