Nagyot jelentett a Tesla, de nem az autói miatt

A Tesla bevétele 8 százalékot nőtt a 2023-as értékhez képest, miután az energiatárolási szegmense 52 százalékkal produkált jobb eredményt mint tavaly. A részvényesek pozitívan fogadják az eredményeket, szárnyal a papír.

Mi történt? A Tesla amerikai autógyártó tegnap a tőzsdei kereskedés után közzétette a harmadik negyedéves jelentését, amiből kiderül, hogy az egy évvel ezelőtti eredményhez képest 8 százalékot nőtt a bevétele – írja a CNBC. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az energiatárolási szegmens értékesítése 52 százalékot, és a szén-dioxid kvóták értékesítése is jelentősen nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az autóeladásokból származó bevétel mindösszesen 2 százalékkal nőtt.

Hogyan tovább? Elon Musk vezérigazgató a vállalat befektetői napján újabb ígéreteket jelentett be, állítása szerint jövőre 20-30 százalékkal több autót fognak értékesíteni. A megfizethető, 25 ezer dolláros modell ötlete pedig nem szerepel már a cég tervei között.

A részvényárfolyam pozitívan fogadta a jelentést, a csütörtöki tőzsdei nyitás után egyből 15,72 százalékot emelkedett.

A Tesla részvényének változása az elmúlt 5 napban. (Forrás: Google Finance, 2024. október 24.)

The post Nagyot jelentett a Tesla, de nem az autói miatt appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed