Hazatértek a hurrikán miatt űrben rekedt asztronauták

Visszatértek a Földre a Crew-8 küldetés asztronautái, 235 űrben töltött nap után. A négy űrhajós magyar idő szerint október 25-én, 9:29-kor landolt Florida partjainál, a SpaceX egyik Crew Dragon űrhajójával. A legénység érkezését a NASA élőben közvetítette.

A csapat első tagja nem sokkal 10:10 után el is hagyta a kapszulát, miután azt kiemelték a tengerből.

A Crew-8 küldetés tagjai – Matthew DominickMichael BarrattJeanette Epps és Alekszandr Grebenkin – még március elején indultak el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az eredeti tervek szerint október 7-éig tartott volna missziójuk, szeptember 29-én már meg is érkeztek az állomásra az őket leváltó csapat tagjai.

Az űrhajósok ennek ellenére mégsem térhettek haza, hiszen Floridában kellett volna landolniuk, amelyen éppen akkor söpört végig egy életveszélyes hurrikán.

A természeti katasztrófa miatt a NASA és a SpaceX október 13-ára napolta el a visszatérést, az indulás előtti reggelen azonban az űrvállalat bejelentette, ismét eltolják a dátumot. A döntés okaként kedvezőtlen időjárási körülményeket neveztek meg, amelyek miatt végül október 23-át tűzték ki új időpontként, aznap 23:05-kor űrhajójukkal le is kapcsolódtak az ISS-ről. A Crew-8 küldetés legénysége így több mint két héttel tovább tartózkodott az űrben a tervezettnél.

Sunita Williams és Butch Wilmore, a meghibásodott Starliner űrhajó két asztronautája azonban továbbra is az űrállomáson tartózkodik. Ők eredetileg csak egy hétre utaztak az ISS-re, még június 5-én, végül azonban egészen 2025 februárjáig ott rekedtek.

Ez idő alatt azonban nem ölbe tett kézzel várják a hazatérést, hanem komoly munkát végeznek a Crew-9 küldetés tagjaiként. Hogy pontosan miből is áll a munkájuk, alábbi cikkünkből kiderül:

Mit csinálnak egész nap az űrben rekedt asztronauták?
Eredetileg egy hétre mentek az űrbe, a NASA azonban most bejelentette, hogy csak 2025 februárjában térnek vissza a Földre a Starliner űrhajó asztronautái. A Nemzetközi Űrállomás azonban nem szálloda, az ott tartózkodóknak számos nehéz feladatot kell naponta elvégezniük. Mutatjuk, miből áll az űrhajósok munkája.

The post Hazatértek a hurrikán miatt űrben rekedt asztronauták first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed