Így készülnek a magyar autósok a téli időszakra!

Több mint 800 magyarországi járműtulajdonos részvételével végzett reprezentatív felmérést a Chery Group, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogyan készítik fel autójukat a hideg időre a tulajdonosok. A válaszadók 37 százaléka mindent maga ellenőriz, legfeljebb családi vagy baráti segítséget kér. További 26 százalék a fagyállót ellenőrzi valamint a szélvédőmosót lecseréli télire. Szintén a megkérdezettek több mint a negyede (26%) szervizbe viszi járművét, ugyanakkor a kitöltők kevesebb mint egytizede jelezte, nem kap a hideg idő beállta előtt kiemelt figyelmet autója.

Hirdetés


Ahogyan az a fenti infógrafikán is olvasható, a felmérésben részt vevő hazai autósok döntő többsége valamilyen formában igyekszik maga is felkészülni a megváltozott útviszonyokra. Érdekesség, hogy 3 százalék nem is vezet ilyenkor, csak tavasszal ül ismét volán mögé.

Minimális azok aránya, akik a nyári gumit hagyják fent egész évben, az

Hirdetés

összes megkérdezett 3 százaléka válaszolta ezt. Az ő esetükben a relatív többség (45 százalék) azért dönt így, mert anyagilag nem engedheti meg magának a váltást, vagy nem tudja hol tárolni a lecserélt abroncsokat. A megkérdezettek negyede jelezte azt, hogy annyira jól vezet, hogy számára a téli útviszonyok nyári gumival sem okoznak problémát. A nyári-téli gumiváltást kihagyók között ugyanilyen arányban vannak azok, akik azért nem cserélnek,
mert amióta ennyire enyhék a telek, nem foglalkoznak ezzel a dologgal – derült ki a Chery Group közleményéből.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed