Árpád-házi Szent Erzsébet, a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje 1207-ben született Sárospatakon. Édesapja II. András magyar király, édesanyja pedig az a Gertrúd királyné volt, akit a magyar előkelők egy csoportja 1213-ban brutálisan meggyilkolt a Pilisben. Erzsébet volt a királyi pár öt gyermeke közül a harmadik. Bátyja a későbbi IV. Béla, aki a Mongol Birodalom elleni küzdelmével, majd az ország tatárjárás utáni újjáépítésével és megerősítésével írta be magát a történelembe – unokahúga, Szent Margit pedig épp Erzsébet példáját követve érdemelte ki az életszentséget.
A középkori hercegnők élete közel sem volt az a habos mese, miként manapság szeretjük elképzelni, sorsukat a szikár politika alakította: az ország, pontosabban a dinasztia érdekében kellett férjhez menniük békekötések, szövetségek megpecsételése vagy megerősítése céljából. Sokakat már gyermekként idegen országba küldtek, ahonnan gyakran soha többé nem tértek már vissza szülőföldjükre. Erzsébettel is ez történt,
Árpád-házi Szent Erzsébet történetében érthető módon összefolyik a valóság a legendákkal, és ezen nem is kívánunk változtatni. Úgy mutatjuk be, ahogy már életében is ismertté vált: ahogy a végekről érkezett magyar királylányként meghódította az európai szíveket.
Inkább a vad vágta
A díszes magyar küldöttség Pozsonyig kísérte a kislányt, innen a türingiaiakkal utazott tovább Eisenachba, ahol meg is tartották az eljegyzést. Jó helyre került, I. Hermann őrgróf és felesége vallásos, művelt emberek voltak, Erzsébetnek is remek nevelést biztosítottak. Ő azonban hamar kitűnt környezete számára különc viselkedésével és rendkívül mélyen megélt hitével. Elutasította az udvari élet merev formaságait, nem volt hajlandó „pipiskedve” járni, temperamentumos volt, szenvedélyes: imádott lovagolni, különösen a vad vágtában lelte örömét.
Mindeközben pedig már egészen kis gyerekként átadta magát Istennek. Sokszor még a játékot is megszakította, hogy „Istent szeresse”, beszökött a kápolnába imádkozni, éjszakákat virrasztott égi jegyesével és gyakran elvonult elmélkedni. Megvetette a hiábavaló játékokat, nem akarta, hogy a világi sikerek a fejébe szálljanak. Ha egy játékban szerencséje volt, menten ki is szállt, mondván:
Nem akarok nyerni, Isten kedvéért abbahagyom.
Így tett a tánccal is: „Elégedjünk meg egy körrel, a többit hagyjuk el Isten kedvéért!”. Elvetette a feltűnő, díszes öltözködést, gyakran ostorozta magát, vezeklőövet viselt a ruhája alatt, ha valamit kapott vagy nyert, abból tizedet adott játszótársainak, hogy gyakrabban imádkozzanak. A grófi családot azonban azzal borította ki a legjobban, hogy mindenkit magával egyenrangúként kezelt, istápolta a szegényeket és alamizsnát osztott.
Árpád-házi Szent Erzsébet alamizsnát ad egy koldusnak. 19. századi francia színes fametszeten.
A férje mindenben támogatta
Erzsébet kedvességével, őszinteségével könnyen meghódította az emberek szívét, ám szélsőséges viselkedése okán egyre többen néztek rá ferde szemmel. Egy fontos szövetségese azonban sziklaszilárdan kitartott mellette, a vőlegénye, Lajos. A fiú és a lány egymás legjobb játszópajtásai voltak, barátságuk idővel szerelemmé fejlődött, mindketten szerencsésnek mondhatták magukat: érdekből létrejött kapcsolatuk érzelmi alapokra került. Erzsébet viszonylag fiatal volt, 14 éves az esküvő idején – igaz, Lajos már 21 –, de talán pont azért hozták ennyire előre, nehogy a lányt végül hazaküldjék.
A következő év (1222) márciusában megszületett első gyerekük, Herman, ősszel pedig II. András hívására a pár – Lajos ekkor már őrgrófként – Magyarországra látogatott. Erzsébet állítólag csak ekkor, Pozsonyba érve értesült édesanyja borzalmas haláláról. Boldog házasságban éltek, ha Lajos hosszú távollét után tért haza, Erzsébet a főemberek rosszallását kiváltva messze elé lovagolt, férje pedig mindenben támogatta.
Az asszony ételt osztott, személyesen ápolta a betegeket, zarándokokat és koldusokat fogadott be, 1225-ben például egy nagy éhínség során a vár készleteiből segítette ki a rászorulókat. Közben állandóan vezekelt, böjtölt, ostorozta magát, továbbra is vezeklőövet hordott, éjszakánként gyakran felkelt és a hideg földre feküdt. Első gyermeke fogantatásakor hálából menedékhelyet alapított árva gyerekek számára, a második születését követően 28 férőhelyes kórházat alapított.
Amikor II. Frigyes császár hívására 1225-ben Lajos hadba vonult, Erzsébetre maradt a tartomány kormányzása. Szörnyű időszak következett járványokkal, éhínséggel, ekkor nyittatta meg a vár élelmiszerraktárait, naponta 900 szegénynek juttatott élelmet. Eladta az ékszereit, hogy segíthessen, megszervezte az élelmiszerellátást, udvarhölgyeivel szorgalmasan font, a munkaképes szegényeknek szerszámot adott. Környezete szörnyülködve figyelte „elképesztő tékozlását”, ám Erzsébet személye érinthetetlen volt, férje hazatérése után minden intézkedését jóváhagyta.
Boldogságuk azonban nem tartott sokáig, Lajost 1227-ben ismét hadba hívta a császár, ezúttal keresztes háborúba. Az asszony mintha megérezte volna a jövőt, balsejtelmei hatására gyászruhát öltött, és nem tévedett. A férfi még a Szentföldre vezető úton elhunyt pestisben, Erzsébettel alig merték közölni a hírt. Amikor mégis megtették, leírhatatlan fájdalom vett rajta erőt, a vár termein végigszaladva kiáltozta:
Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!
Férje oltalma nélkül teljesen kiszolgáltatottá vált az eddig is neheztelő családdal szemben, a további „osztogatások” megakadályozására megfosztották vagyona kezelési jogától és a férje után járó birtokok haszonélvezetétől, élete gyakorlatilag ellehetetlenült. Titokban elhagyta a várat, három gyermekét jószívű emberek gondjaira bízta megmaradt ékszereit adva fizetségként. Az anyagi világ ettől fogva megszűnt számára, teljesen az aszkézis felé fordult.
Kikosarazta a német-római császárt
Marburgban telepedett le, Szent Ferenc harmadrendjének tagjaként, német földön az első nőként. Szürke köntösben járt, fonásból tartotta fenn magát, és kórházat alapított Szent Ferenc tiszteletére. Az édesapja hazahívta: a pápa, a bambergi püspök kérte, hogy házasodjon újra, amire ő nemet mondott.
Mindössze 20 esztendősen jutott özvegységre, még a kor körülményei közt is előtte állt az élet, lehetőségei is akadtak bőven. Életvitele Lajos feleségeként Európa-szerte ismertté tette, a középkor nőideálját, a tökéletes keresztény asszonyt testesítette meg, olyan bálványnak számított, mint ma a szupersztárok. Kérői között nem akárkik szálltak versenybe, ott sorakozott II. Frigyes német-római császár, a korabeli Európa leghatalmasabb ura is.
Erzsébet hajthatatlan maradt a szegénységet és nélkülözést választotta, teste azonban nem bírta sokáig a hosszú évekig tartó önsanyargatást: 24 éves korában, 1231. november 17-én meghalt. Koporsóját II. Frigyes császár mezítláb, vezeklőruhában vitte a vállán az érsekkel együtt, majd levette fejéről a koronáját, Erzsébet fölé helyezte, és így szólt:
Ha nem tudtalak császárnévá koronázni a földön, fogadd tiszteletem jeléül ezt a koronát, aki Isten országában már királynő vagy.
Messze földön híres életszentsége okán azonnal meg is kezdődött szentté avatása, 1236. május 1-jén emelték a marburgi Szent Ferenc templom oltárára.
Ann Ronan Picture Library / Photo12 / AFP
A rózsák
Árpád-házi Szent Erzsébethez számos csoda köthető, a legismertebb talán a rózsacsoda és a leprás esete.
Előbbi télvíz idején történt, Lajos távollétében, amikor mint említettük, a család igencsak rossz szemmel nézte Erzsébet jótékonykodását. Egy nap a köpenye alatt kenyeret csempészett ki a kapu előtt ácsorgó koldusoknak, amikor hirtelen apósa (vagy anyósa) toppant elé. Most végre „megfogta”, gondolhatta, és kérdőre vonta, mit rejteget ilyen nagy gonddal. A nő tudta, hogy mire megy ki a játék, ezért hazudott: rózsát!
Hirtelen rájött, télen a rózsa elég átlátszó hazugság, de már nem volt mit tennie, széthúzta a köpenyét, és valóban rózsák hullottak a földre. Nem véletlenül, a középkorban ez a virág a középkorban különösen pozitív jelentéssel bírt, a szeretetet, hitet, szépséget és ifjúságot szimbolizálta.
Leprás az ágyban
Máskor egy szerencsétlen leprás kért bebocsátást, Erzsébet nem mondott nemet. Saját kezével fürdette meg, és mivel a sok beteg miatt már nem talált neki helyet, saját hitvesi ágyukba fektette. A várnép valósággal felhördült e „pimaszságon”, természetesen egymás sarkát taposva árulták be Lajosnak, hogy az asszony egy idegen férfit bújtat az ágyban.
Térdre borulva adott hálát, és többé nem kételkedett Erzsébet kiválasztottságában.
The post Ki volt Árpád-házi Szent Erzsébet, a tökéletes keresztény asszony? first appeared on 24.hu.
