A portugál Azori-szigeteken fekvő Furnas falu határában már messziről látszottak a méretes gőzoszlopok. Ahogy áthajtottunk a szűk utcán, letekertem az ablakot, a mindennél áthatóbb kén szaga azonnal megcsapta az orromat.
A São Miguel szigetének egyik legnépszerűbb pontjára, a Caldeiras das Furnasra érkeztünk, itt a legaktívabb az alvó vulkán, amely álmában forró gőzt lehelve emlékeztet arra, merre is járunk. Maga a település a 8-szor 5,6 kilométeres vulkáni kaldera alján fekszik. A Furnas utolsó kitörése 1630 körül történt, az elmúlt 800 ezer év során számos robbanást és nyugalmi időszakot élt meg, lagúnákat, salakkúpokat, tufagyűrűket hozott létre, és a sziget híres kalderáit, vagy ahogy a portugálok hívják, forrongó üstjeit is.
A gondosan nyírt parkon átvágva odasétáltam az egyik legnagyobb „üsthöz”, a lyukakban felgyülemlett csapadékvíz a felszínhez közeli magma miatt nem egy helyen sistergett, erős kénszagú gőzöket és gázokat bocsátva ki.
A Furnas területén több mint húsz termálforrás található, mindegyiknek megvan a maga aromája, színárnyalata, és különleges terápiás tulajdonsága. Itt van mindjárt az egyik leghíresebb, az Azeda do Rebentão savanyúvíz, amely felmelegítve lila árnyalatot kap, és a fáma szerint gyógyítja a másnaposságot is.
Cozidos das Furnas, vulkáni falatok
Annak, aki 11:30-ra a Furnas-tóhoz érkezik, nem mindennapi látványban lesz része, az itt kialakult fumarolák területén ugyanis különleges gasztronómiai utazásra indulhatunk.
Befurakodtam a bámészkodók közé, a korláttal elválasztott területen vulkáni homok dombocskák sorakoztak, mindnek a tetején egy cégtábla, az adott étterem nevével és telefonszámával. Váratlanul egy pocakos férfi mászott be az elzárt területre, és bosszúsan a tó felől jövő utat bámulta.
Nem kellett sokat várni, befutott egy személyautó, fiatal, igencsak megtermett vezetője sietve kipattant belőle. A pocakos először jól leszidta, mi tartott ilyen sokáig, mire az mosolyogva megvonta a vállát, majd apa és fia besétált a „konyhába”.
Ugyanis a vulkanikus területen elásva, a föld belsejéből érkező hő és gőz segítségével készül a sziget legnépszerűbb étele, a Cozidos das Furnas, vagyis a Furnas-pörkölt.
Az egyedülálló terület Povoação önkormányzatának felügyelete alatt áll, jelenleg 56 főzőlyuk található, amelyeknek egy részét éttermek, a többit pedig a magánszemélyek használják. A pörkölt főzése körülbelül 5-6 órát vesz igénybe a 64-96 Celsius-fok közötti hőmérsékleten.
Az előkészületek már az előző nap megkezdődnek, az összes szükséges hozzávalót, vagyis a besózott csirkét, marhahúst, sertéscombot, szalonnát az édesburgonyával, sárgarépával, káposztával véres hurkával, kolbásszal és jamgyökérrel rétegekben lerakják a speciális hőálló edényekben, majd kora reggel kiviszik a főzőlyukakhoz, és leeresztik. A fumarolák belsejéből származó gőz órákon át lassan párolja meg az egytálételt, így adva egyedülálló és jellegzetes ízt a Cozidos das Furnasnak.
A sziget legrégibb világítótornya
A kiadós ebéd után São Miguel legszélső, északkeleti részére vettük az irányt, hogy körbesétáljuk az ikonikus Arnel-világítótornyot. Épp hogy csak elugrottam az úttestről, amikor egy Ford csikorgó kerekekkel, élesen bevette a kanyart, és lefékezett a domb tetején.
A cserzett arcú halász amerikai turistákat hozott, ahogy a fiatalok hadonászva magyarázták, nem látták a figyelmeztető táblát, hogy autóval nem érdemes lemenni a kacskaringós, 35 fokos úton, mert utána a helyieknek kell majd a bérelt kocsikat visszafuvarozni a meredeken. A világítótoronyhoz ugyanis jobb, ha gyalog megy az ember.
A 66 méter magasan fekvő épület nemcsak a dramatikus környezet miatt érdekes, de ez az Azori-szigetek legrégebben üzemelő tornya is, amelyet 1876. november 26-án állítottak munkába.
A nyolcszögletű, 15 méter magas épület pontosan 148 éve kezdett el világítani, fényének távolsága 25 tengeri mérföld, ami öt másodpercenként villan fel. Építése a csak Subtil Raposa, vagyis Ravasz Róka becenévre hallgató politikusnak, António de Oliveirának köszönhető, aki egyébként az Azori-szigetek nagy részének modernizálásáért is felelős. A 19. század végén a befolyásos de Oliveria ambiciózus várostervet indítványozott, ekkor épültek az új utak, hidak és a torony is.
De Oliveira 1847-ben látta meg a napvilágot Nordeste faluban, São Miguelen. Születésekor az Azori-szigetek már 400 éve portugál fennhatóság alatt állt, de az évszázados hódítás után a terület végre virágzásnak indult, a buja környezet és a vad Atlanti-óceán nem egy írót és költőt vonzott, Mark Twain például 1869-ben érkezett ide.
Mivel a világítótorony csak szerdánként van nyitva, aznap nem volt idegenvezetés, elindultam hát az öbölbe oda, ahol a vijjogó sirályok köröztek. A nap lassan már lemenni készült, rózsaszín csíkokat festett a fehérre vakolt falakra, az egyik apró kertben egy Madonna szobor imádkozott. A torony tövében megbújó halászfalu lakói mára szétszéledtek, a rozoga épületeket felújították, és víkendházakká alakították őket. Az szerencsések innen hallhatják naphosszat az óceán magányos morajlását.
The post Van, ahol vulkánban főzik a pörköltet first appeared on National Geographic.
