Magyar minimálbér az európai középmezőny élén? A számok mintha cáfolnák Orbán Viktort

Az MTI tudósítása szerint november 25-én azt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a frissen aláírt hároméves bérmegállapodás kapcsán, mely rögzíti többek között, hogyan emelkedik 2025–2027 között a magyar minimálbér, hogy:

történelmi léptékű a megállapodás, ami
európai összefüggésben is oda helyezi a minimálbért, ami méltó hozzá.
Magyarországnak a középmezőny élén kell állnia,
az üldözőboly élén kell lennünk, azzal az eséllyel, hogy a legjobbakat is utol tudjuk majd érni.
Ez a bérszínvonal oda helyez bennünket, ahol ez a cél, ez a vágy nem irreális.

A november 29-i péntek reggeli szokásos Kossuth Rádiónak adott interjújában is beszélt a bérek témájáról a miniszterelnök, mondván, a magyar kormány vezérfonala, hogy az átlagbér érje el az egymillió forintot. És az a tapasztalatuk, hogy a minimálbér megtolja a béremelkedést.

A bérmegállapodás alapján 2025. január 1-jétől:

290 800 forint lesz a magyar minimálbér (9 százalékos emeléssel) és
348 800 forint lesz a bérminimum (7 százalékos emelés után).

A Privátbankár az Eurostat adatai alapján megnézte, hogyan is állunk, mennyire lehet elérhető, hogy a középmezőny élén legyen a magyar minimálbér. Térképük alapján az látszik, hogy

a magyar minimálbér igazából a régióban lehet versenyképes, elsősorban itt igaz az, hogy Magyarország viszonylagosan jól teljesít, Romániát, Szlovákiát és Csehországot sikerül magunk mögé utasítani.
A hagyományosan gazdagabb nyugat-európai országok, vagy akár például Ausztria is azonban csak a távoli látóhatáron sejlik fel.

A cikkben a szintén kormányzati célként (2028-ra) megjelölt ezer eurós minimálbérre is kitértek. Azt írták, Magyarország közvetlen szomszédai közül Ausztria már rég átlépte ezt a szintet, hasonlóan Szlovéniához és a lengyelek is már az álomhatár felett járnak. Hazánk jelenleg még csak nem is azzal a Horvátországgal versenyez, amelynek minimálbére még éppen az ezres szint alatt áll, hanem Romániával, Szlovákiával és Csehországgal. Más EU-s tagállamok (kivéve az államközösség legszegényebb országának számító Bulgáriát), már elhúztak mellettünk. Lesz hová felzárkózni, mert egyelőre középmezőnyről is nehézkes beszélni – összegeztek.

The post Magyar minimálbér az európai középmezőny élén? A számok mintha cáfolnák Orbán Viktort first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed