Így lesznek nyitva az üzletek az ünnepek alatt

A nagy élelmiszerláncok többsége nyitva tartja üzleteit december 24-én, a boltok általában 12 óráig várják a vásárlókat, de lehetnek eltérések, ezt követően 27-én nyitnak a boltjaik, amelyek az ünnepi rend szerint 31-én többnyire 14-16 óráig állnak majd a vásárlók rendelkezésére – tájékoztatták a vállalatok az MTI-t.

Auchan

Az Auchan december 24-én 12 óráig várja a vásárlókat, az áruházlánc tapasztalatai szerint a vevőknek biztonságot jelent, hogy szükség esetén még az utolsó pillanatban is tudnak vásárolni, igény van ilyenkor is a friss termékekre.

Tudatták azt is, december 27. és 30. között a szokásos nyitvatartási időben működnek az üzleteik, december 31-én 16 óráig lesznek nyitva.

Penny

A Penny üzletei december 24-én országszerte 12 óráig tartanak nyitva, december 19-én, 20-án, 21-én és 23-án meghosszabbított nyitvatartással működnek, 21 órakor zárnak. Az üzleteiknél december 22-én a szokásos vasárnapi nyitvatartás lesz érvényben, akárcsak december 27. és 30. között, míg december 31-én 14 óráig tartanak nyitva.

Spar és az Interspar

A vásárlói igényeket figyelembe véve a Spar és az Interspar áruházak többsége december 24-én 12 óráig tart nyitva, de néhány, bevásárlóközpontban üzemelő áruház esetében előfordulhatnak eltérések. December 20. és 23. között az Interspar hipermarketek 6-tól 22 óráig lesznek nyitva, de lehetnek kivételek a bevásárlóközpontokban működő üzletek esetében.

Egyes Spar szupermarketek december 21-én és 22-én meghosszabbított nyitvatartással várják a vásárlókat.

A két ünnep között a szokásos nyitvatartás szerint üzemelnek a boltok, december 31-én a szupermarketek legalább 14 óráig lesznek nyitva, az Interspar hipermarketek többsége 16 óráig lesz elérhető.

Tesco

A Tesco áruházaiban is 12 óráig lehet vásárolni december 24-én, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a vevők igénylik az “utolsó pillanatos” bevásárlás lehetőségét – közölték. Az ünnepi időszak többi napján a megszokott nyitvatartási időben várják vásárlókat. December 31-én a Tesco áruházak egységesen 18 órakor zárnak.

Aldi

Az Aldi azt közölte, áruházai december 24-én 12 óráig lesznek nyitva, figyelembe véve a vásárlók igényeit és a vállalat munkatársainak érdekeit is. December 31-én 16 óráig tartanak nyitva az Aldi üzletei.

Lidl

A Lidl idén sem nyitja ki üzleteit december 24-én, a vállalat célja, hogy minden munkavállalója nyugodtan készülhessen, és szerettei körében tölthesse az ünnepet. December 23-án ugyanakkor meghosszabbított nyitvatartással várják a vásárlókat országszerte. A két ünnep közötti időszakban a Lidl üzletei a megszokott nyitvatartással működnek, december 31-én 16 óráig tartanak nyitva.

A magyar családok döntő többségének karácsonykor bejgli is kerül az asztalára. Az ünnepkör már-már elhagyhatatlan édességét ki maga készíti el, ki pedig az üzletek egyre nagyobb kínálatából vásárolja meg. Azonban nem árt körültekintőnek lenni a vásárláskor.

Kapcsolódó
Karácsonyi ajándék a netről? Csak óvatosan!
Ajánlott a vásárlási visszaigazolást is elmenteni, és az online, illetve az áruhoz kapcsolódó bizonylatot is mindig megőrizni.

The post Így lesznek nyitva az üzletek az ünnepek alatt first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed