Zalatnay Sarolta a közelgő filmjéről: A Vörös Sarolta az egyik utolsó nagy dobásom

Hétfő délután a 24.hu adta hírül, hogy 50 milliós állami támogatással készül film Zalatnay Saroltáról, ami a Vörös Sarolta címet kapja. A filmet januártól kezdik majd forgatni.

A történtek apropóján a Bors kereste fel a 77 éves énekesnőt, aki a korrajzzal kapcsolatban úgy fogalmazott:

Az, hogy a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készülhet el az életemről szóló dokumentumfilm, hatalmas megtiszteltetés számomra, ugyanakkor garanciát is ad arra, hogy nem akar majd se többet, se kevesebbet mutatni a valóságnál. És számomra ebben ez a legfontosabb kitétel. Engem mindenki ismerni vél és mindenki biztos is abban, hogy amit az utóbbi évtizedekben rólam hallott, netán olvasott, az a színtiszta igazság. Hogy ez mennyire nincs így, az ki fog derülni a Vörös Sarolta című dokumentumfilmből

– mondta Zalatnay, aki szerint életrajzi filmjével olyan tükröt tart majd maga elé, amibe kénytelen lesz belenézni akkor is, ha ezzel fájdalmas és régen beforrtnak hitt sebeket szakít fel a saját, illetve akár mások lelkében is.

Hetvenhét éves vagyok és nem hiszem, hogy örök életre lettem kárhoztatva még akkor sem, ha lajstromba veszem a bűneimet. Ennek fényében pedig kijelenthető, hogy a Vörös Sarolta az egyik utolsó nagy dobásom. Ugyanakkor ez lesz az én El Caminóm, aminek a végén ott vár egy tiszta kép engem és mindazokat, akik nem hiszik, hogy az életem egy nyitott könyv számukra. Mert hogy nem az! Rengeteg olyan történetet mesélek majd el összefüggésében, melyekről eddig tényleg csak a hozzám legközelebb állók tudtak. És igen, elhangzanak majd olyan igazságok is, melyek más megvilágításba helyeznek majd eseményeket és embereket.

Az énekesnő a téma kapcsán azt is megosztotta, hogy a mozifilmhez új dallal is készül, ami tulajdonképpen már össze is állt.

A szöveg tökéletesen megmutatja a lelkiállapotomat, valamint benne van az az üzenet, amit közvetíteni szeretnék a Vörös Saroltával.

Kapcsolódó

The post Zalatnay Sarolta a közelgő filmjéről: A Vörös Sarolta az egyik utolsó nagy dobásom first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed