Ma már tudjuk, hogy a jelentős vulkánkitörések a légkör magasabb régióiba pumpált kén-dioxid révén alaposan megbolygathatják éghajlatunkat, legalább egy-két évre. Vannak olyan rejtélyes évek a történelemben, amelyekről sejteni lehet, hogy valószínűleg egy vulkánkitörés miatti lehűlésnek köszönhetőek az akkor tapasztalt efféle események.
No de mikor melyik vulkánnak? Ebben, ha nincs történelmi tanúja a kérdéses kitörésnek, akkor például a jégfuratok nyújthatnak segítséget. Attól függően, hogy a kérdéses kitörés milyen földrajzi szélességen zajlik, meghatározott, hogy melyik sarkvidéken találni meg a nyomait a jégbe zártan. Ebből aztán kiindulhatnak a pontosabb eredményt adó nyomozások is.
1831 nyarán az égbolton fura homály alakult ki, ami erőtlenné tette a Nap fényét, sokkal hűvösebb volt az átlagnál – globálisan mintegy 1 Celsius-fokkal – és a világ számos pontján emiatt alig volt termés, éhínség alakult ki. Hazánkban a különösen csapadékos nyár miatt nem lehetett aratni, ám ahol tudtak, ott is rothadásnak indult a gabona. Az országban rendkívül súlyos kolerajárvány is pusztított, és tavasztól őszig átlag alatti volt a hőmérséklet is.
Azonban egész Európában igen hűvös és csapadékos volt a nyár, ahogy erről beszámolt Felix Mendelssohn zeneszerző, az Alpokon átvezető utazása kapcsán: „Rettentő idő van, egész éjjel és délelőtt esett, olyan hidegben, mint télen, a közeli dombokon már mély hó van.” Míg Európában a túl sok csapadék okozott gondot, Ázsiában a monszun rendkívül kevés esőt hozott, feltehetően szintén e kitörés okozta légköri zavarok miatt, és ezért nem volt termés, majd százezrek haltak éhen.
A 19. század eleji időszak valamiféle okból számos nagy kitörést produkált. 1815-ben a Tambora hírhedt robbanásának hatása volt a nyár nélküli év, de 1808-09. körül is volt még egy nagy kitörés, amelyről egyelőre szintén nem tudjuk, melyik vulkán is lehetett a ludas.
E rejtélyes kitörés kb. a Tambora hatásának a felével ért fel, a jégben talált kén alapján, és erről is vannak fura légköri látványt taglaló feljegyzések, időjárási anomáliák, például Dél-Amerikából. Annyi még a kérdés, hogy egyáltalában nem mondhatjuk azt, hogy ismerjük a vulkánjainkat, és védettek vagyunk a jelentős kitörések hatásaitól.
Az 1831-es kitörés az időben hozzánk legközelebbi rejtélyes kitörés. Bár a szakemberek tudták, hogy vulkánkitörés számlájára írhatók az időjárási anomáliák, a rossz terméshozamok, az éhezés és a felkelések, azonban a vulkán kiléte mindeddig heves viták tárgya volt. Most azonban a Dr. Will Hutchinson vezette kutatócsoport úgy tűnik, megtalálta a valószínűsíthető felelőst. A kutatásról a PNAS folyóiratban számoltak be a szakemberek.
A kutatók ehhez jégfuratok segítségét vették igénybe. Speciális esetekben a jég nemcsak a légköri gázokat, és így a kén-dioxidot, illetve a belőle képződő vegyületeket őrzi meg, hanem a vulkáni hamu szemcséit is. Ezek pedig már rendkívül pontos azonosítási lehetőséget rejtenek, a kémiai összetételük alapján összevethetők egyes ismert vulkánok, kitörések hamuszemcséivel.
A hamuszemcsék azonban elképesztően aprók, még az emberi hajszál átmérőjének is csak a tizedét érik el. Csupán a közeli múltban vált alkalmassá a technikánk arra, hogy ennyire kicsike mintát is kiemeljünk a jégből, és annak összetételét megbízhatóan elemezhessük!
A szemcsékről hamar kiderült egy különös tulajdonság: igen kevés volt bennük a kálium – ezzel számos vulkáni régiót rögtön ki lehetett zárni. Hasonlóan káliumszegény vulkáni hamut Japán vulkánjai produkálnak, azonban a távol-keleti ország a világ egyik legpontosabb vulkánregiszterével rendelkezik, rendkívül kicsi volt az esélye tehát, hogy itt volt egy hatalmas kitörés, amely észrevétlen maradt. A viszonylag közeli Kuril-szigetek jöhettek még számításba.
„Egészen precíz időbeli felbontással tudtuk elemezni a jégmintát, így derült ki, hogy 1831 tavasza-nyara volt a heves robbanással járó kitörés időpontja” – mondta Dr. Hutchinson. „Eztán kiemeltük a hamuszemcséket. Az azonosítás hosszú időt vett igénybe, és szükség volt hozzá az orosz és a japán kollégák segítségére is, akik olyan szemcséket küldtek nekünk, amelyeket e távoli szigeteken gyűjtöttek az elmúlt évtizedekben.”
A laborban azután össze tudták hasonlítani a jégből kinyert és a kapott minták összetételét – ekkor sikerült felfedezni, melyik sziget melyik vulkánja a felelős. „Alig hittem a szememnek, amikor megláttam, hogy egyeznek a számok.”
A kutató eztán még számos ellenőrzést végzett, hogy valóban biztos lehessen benne: a Zavarickij-kaldera nevű vulkán produkálta a hamut, így az északi féltekét sújtó kitörést is. Szimusir szigete a hidegháborús korszakban az orosz haditengerészet titkos atomtengeralattjáró-bázisának helyszíne volt, a sziget legészakibb csücskén egy egykori kráterben, amelyet ma egy tengeröböl tölt ki.
Azonban a kérdéses vulkán innen mintegy 30 kilométerre délre található, hatalmas sebhelyként ül a hosszúkás szigeten. A kutatók számításai szerint a kitörés ereje nagyjából a Pinatubo 1991-es kitöréséhez fogható lehetett. A klímahatáshoz szükséges kén-dioxid mennyiségét 12 millió tonnára becsülik, és ezt kb. 23 kilométeres magasságba juttathatta fel a vulkán.
A Kuril-szigetek területén számos aktív vulkán található, a régió a csendes-óceáni tűzgyűrű része, és egyáltalában nem ritkák a heves robbanások. Talán csak a Szaricsev neve rémlik fel a vulkánok iránt érdeklődő átlagember előtt: e hegy 2009-es robbanásáról elképesztően látványos felvétel készült a Nemzetközi Űrállomásról, amely annak idején körbejárta a világsajtót.
Alig tudunk valamit e vulkánokról, holott, amint azt a most feltártak is igazolták, képesek alaposan felforgatni az időjárást. Ahhoz, hogy egy, az 1831-eshez hasonló, ki tudja, mikor bekövetkező kitörés hatásaival megbirkózzunk, összefogásra lesz szükség mind tudományos, mint társadalmi téren.
The post 200 éves vulkáni rejtélyt sikerült megoldani first appeared on National Geographic.
