2,2 milliós vízszámlát kapott csőtörés miatt

Olvasónk átalánydíjas vízfogyasztó, havonta egyforma összegű víz- és csatornadíjszámlát kap, és évente egyszer olvassák le nála az óraállást. Vízóráját 2023 őszén cserélték, a leolvasás is ősszel van. Tavaly júliusban munkálatokat végeztek a kertjében, s bár nem a vízóra közelében dolgoztak, a szakik valamiért felnyitották a vízakna fedelét is – ekkor vették észre, hogy ömlik a vízaknában a víz.

Csobogást korábban nem hallott a háztulajdonos, és azt sem észlelte, hogy nedves lenne a föld, ezért eszébe sem jutott, hogy csőtörés lehet. Fogalma sincs, mióta folyhatott a víz. Amikor észlelték a hibát, az ott lévő munkások segítségével (saját pénzen) elzárták a vizet. Olvasónk elmondása szerint annyira el volt rozsdásodva a cső, hogy ez csak nagyon nehezen sikerült. A vízművektől még aznap este kijöttek a szerelők, és helyre hozták a hibát, megszűntették a csőtörést, lecserélték a csövet és a csapot is.

A vízművek üzletszabályzata szerint ha nem a cég karbantartási területén lett volna gond, el sem végezték volna a javítást. Annak ugyanakkor, hogy kinek a karbantartási területén van a hiba, meghatározó jelentősége van abban, hogy kinek a költsége az elfolyt víz.

Olvasónk elmondása szerint a vízművek által küldött szerelők júliusban azt mondták neki, hogy az akkoriban jellemző kánikula és a fokozott vízhasználat miatt tömeges csőtörések voltak, olyan sok esethez hívták őket, hogy alig győzték a javításokat. Munkalapot, dokumentumot azonban nem kapott a csőtörés javításáról, és később is hiába kért papírt a vízművektől, a szolgáltató azzal érvelt, hogy az belső dokumentum.

The post 2,2 milliós vízszámlát kapott csőtörés miatt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed