Vannak csikorogva beinduló évek – ha valaki esetleg még ezt a hetet is átszabizta, 2025 azt szeretné közölni magáról: ő nem olyan. Az amerikai pénzügyminisztérium Rogán Antal korruptlistázásával minden eddiginél világosabb jelzést küldött Rogán-Szendrei Cecíliának, hogy érdemes volna valamit csinálni a vezetéknevével. A Rogántól való válás és az újraházasodás után is megtartott rész a jogi kötelék felbomlásával is megmaradó szeretetet jelképezi – mármint a volt férje és a neve kiejtése nyomában sarjadó üzleti lehetőségek felé irányulót. Az utóbbiakból most, hogy a hatalomgyár kapitánya a legprominensebb EU-béli szereplő lett az emberi jogok ellen vétők és az USA érdekeit veszélyeztető mértékben korrupt aktorok Magnyickij-listáján, és innentől szankciókkal jár boltolni vele, elképzelhető, hogy kicsit kevesebb lesz.
Hogy a magyar kormány várakozásának megfelelően Donald Trump éppúgy egy csapásra megoldja-e ezt a gondot is, mint az ukrajnai orosz inváziót fogja (én ironizálok, a kormány attól tartok, nem), azt ebben az írásban latolgatja Kerner Zsolt. Részben ugyanarra jut, mint Lázár János: hogy lehet, hogy a tengerentúli – tehát egyáltalán nemcsak a Budapestre akkreditált – diplomaták agyát az húzta fel, hogy a kormány olyan eréllyel állt ki a választások előtt Trump mellett, amiért fordított irányban Manfred Webert hónapokig vombatként ábrázolta a kormánysajtó (miközben ott van az az esztétikai különbség is, hogy Manfred Weber zakójának jobb zsebében nem találjuk meg a komplett bajor gazdaságot). Zsolt arra jut, hogy technikailag könnyű visszacsinálni ezt a múló kis kellemetlenséget, már amennyiben Trumpnak ez prioritás, mert a felálló apparátusának nem tűnik úgy, hogy rajta lenne a százas listáján. De ahhoz lehet, hogy kell majd még valamit virítani,
Az alighanem legjobban gitározó egykori amerikai nagykövet, Simonyi András volt washingtoni képviseletvezető a lehetséges kifutási lehetőségeket úgy összegezte: a szégyen mindenképp megmarad. (Apropó, washingtoni nagykövet: mondjuk ki háromra együtt a mostani küldöttünk nevét.) Lázár János, ha más előjellel is, de osztozik abban, hogy tartósnak ítéli a hatást: beszédes volt nézni közlekedési tárgyúnak szánt, de részben diplomáciai árnyék-kormányinfóvá vált eheti tájékoztatóján, ahogy David Pressman nagyköveten élcelődve habozás nélkül kiállt Rogán mellett az egész kormány nevében. Köntörfalazni sem köntörfalazott, azt is hozzátette, hogy az egységes Fidesz a 2026-os győzelem záloga, ami mondom, beszédes, főleg annak tükrében, hogy hányszor láttuk az elmúlt tizenöt évben Lázár Jánost és Rogán Antalt kart karba öltve sétálni. Lázár tájékoztatójáról itt lehet megnézni az összefoglalónkat, de csak óvatosan, mert az is elhangzik benne, hogy a kormány és a magyar lakosság közül a magyar lakosság tehet a vasútfejlesztések elmaradásáról.
A Halászbástya alsó karzatának kérészéletű fizetőssé tételét (tényleg, nagyjából órára stimmelt a kérészélet) egészen közelről szemléltem, minthogy naponta kétszer, munkába menet és jövet megyek át rajta. A fekete ponyva valóban igen hervasztó megoldás volt, de a balkáni kivitelezés sajnos az előző és a jelenlegi kerületvezetőt is egyből elrettentette attól, hogy egy egyszerre pénztermelő és keresletszabályozó megoldást tudjon elképzelni a túlturizmusra – pedig, mint körképünk mutatja, az nem ördögtől való. Felőlem nyugodtan lehetne pénzbedobós a Budai Vár összes sorompója, mint ahogy azt sem értem, a felújított Lánchíd járdáján miért nem szed a lógó belű főváros hídpénzt, amikor ennek ráadásul bájos történelmi hagyománya is akad.
És akkor az is elképzelhető lett volna, hogy ne kelljen nekifutásból beszántani azt a Budapest Brandet, ami a non-stop 4-6-os villamos óta a legértelmesebb dolog volt, ami a fővárosban történt. Karácsony Gergely annyival kommentálta, hogy valóban kár, de hát meg kellett fogni a pénzt, Vitézy Dávid meg azzal toldotta meg, hogy úgysem fővároshoz folytak be a munkájuk nyomán érkező turistabevételek. Távlatos gondolkodás, több lezárt rakparton fröccsözés, panorámás homokozás, és úgy általában, jókedvűbb városunk mondjuk, nem lesz belőle. De rezonáljon bennünk inkább az Imre Erika extrém takarítóról szóló riportunk, amiből az derül ki, hogy nincs az a szarkupac, amit idővel ne lehetne elhordani.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel, ha jövő héten már te is kéred!
The post 24/7: Csak be kéne húzni Grönlandot + kiáltvány a hídpénzért first appeared on 24.hu.
