7500 alkalmazottat bocsát el az Audi

A leépítések ellenére fejlesztésről is szó esett, az Audi 8 milliárd eurót tervez befektetni hazai létesítményeibe az évtized végéig. Egy új, olcsóbb villanyautó gyártását kezdenék meg Ingolstadtban, miközben felkészítenék a neckarsulmi gyártósort a digitalizációra és a mesterséges intelligenciára. A gyártó egy 250 millió eurós “jövőalapot” is létrehoz a tervek szerint: “A gazdasági körülmények egyre nehezebbé válnak, a konkurencia nyomása és a politikai bizonytalanság óriási kihívások elé állítja a céget.” Az Egyesült Államokban például az elektromos járművekre vonatkozó előírások körüli bizonytalanságok, míg a másik fronton az olcsó kínai villanyautók is nyomást gyakorolnak az Audi és a Volkswagen Csoport pénzügyeire és jövőjére. A vámok fenyegetése, valamint a romló gazdasági kilátások sem segítenek.

A leépítéseket célzottan tervezik végrehajtani, így csökkentve a bürokráciát, “felgyorsítva” a márka fejlesztési és innovációs folyamatait. A Reuters információi szerint mivel az Audi 2019 óta nagyjából 9500 gyártósori munkahelyet szüntetett meg, így most a leépítésekre inkább az adminisztrációban, a fejlesztésben, illetve más hasonló területeken érdemes számítani. A gyártó azt is nyíltan vállalja, hogy kevesebb, de drágább modellt tervez gyártani a jövőben, ezzel “növelve a márka presztízsét, vonzerejét és megítélését”, miközben “a hangsúlyt a minőségre, nem pedig a mennyiségre kívánják fektetni.”

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed