A bronz mégsem csillog olyan szépen: hitványnak bizonyultak a párizsi érmek

Már több bronzérmet cseréltek a szervezők, mert az anyaguk nem állta ki az idő próbáját.

Mi történt? A párizsi olimpia valóban emlékezetes lett, a nyitóünnepségtől kezdve a Szajna tisztaságán át egészen az érmekig, ez utóbbiak még most, fél évvel a versenyek után is folyamatos beszédtémát adnak, ugyanis kiderült, a párizsi bronz érmek rosszul öregednek. Röviddel az átadásuk után elszíneződnek, elveszítik a fényüket és foltok jelennek meg rajtuk.

Voltak, akiknél már néhány nappal az átvétel után megjelentek ezek az elváltozások, például a brit szinkronúszó, Jamin Harper már néhány nappal az érem kézhezvétele után jelezte, hogy apró foltok és elszíneződések jelentek meg az érmen. De panaszkodott az bronzérem minőségére Nyjah Huston gördeszkás, Yohann Ndoye-Brouard és Clément Secchi francia úszók is. Az olimpiai szervezői még augusztusban több érmet is kicseréltek, például Muharik Eszter párbajtőröző is új bronzérmet kapott.

Háttér. A párizsi érmeket a Chaumet ékszerészet tervezte és a francia pénzverde gyártotta le. Az érmek érdekessége, hogy a mindegyikbe beépítettek egy darabot az Eiffel toronyból elvett vasdarabokból – ezeket a hatszög alakra munkált részeket az érem hátuljába építették be.

The post A bronz mégsem csillog olyan szépen: hitványnak bizonyultak a párizsi érmek appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed