A csúcstól a csődig – az elmúlt 15 év nagy bukásai Magyarországon

Az elmúlt évek gazdasági kihívásai számos nagyvállalatot kényszerítettek térdre Magyarországon. A legtöbb nagy kivonulás vagy csőd orosz hátterű céget érintett.

Már a koronavírus-járvány előtt látszottak a gazdasági visszaesés jelei, de a végső csapást az orosz-ukrán háború okozta. A beszállítói láncok megszakadása, az energiapiac hektikus változásai és az Oroszországgal szembeni embargók számos iparágat és vállalatot érintettek súlyosan. Voltak, akik önként hagyták el a magyar piacot, másokat a felszámolás kényszere sújtott.

Aktuális toplistánkon olyan vállalatokat mutatunk be, amelyek valaha nagy szereplői voltak a gazdaságnak, de az utóbbi évek viharait nem tudták kiállni. A “boldog békeidőkben” ezek a vállalkozások együttesen közel tízezer embernek adtak munkát, és összesen közel 800 milliárd forintos árbevételt realizáltak.

Az elemzés során azokat a magyarországi bejegyzésű – de nem feltétlen magyar végső tulajdonossal rendelkező – cégeket vettük figyelembe, akik az elmúlt 15 évben legalább 5 éven keresztül egymilliárd forintot meghaladó árbevételt értek el, de mára vagy megszűntek, vagy felszámolási, illetve végelszámolási eljárás alatt állnak. A cégeket árbevétel alapján listáztuk, a v.a. jelölés a végelszámolás alatti, az f.a. a felszámolás alatti társaságokat jelöli.

1. Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt. v.a.

Aranyérmesünk, a Panrusgáz Zrt., egykor a magyar gázkereskedelem meghatározó szereplője volt. A történet 1994-ben kezdődött, amikor a Mol és a Gazprom, több közép-európai országhoz hasonlóan, Magyarországon is létrehozott egy közvetítő társaságot, aminek feladata a Gazpromtól származó földgáz értékesítése volt Magyarországon. A cég legfényesebb éve 2010 volt, ekkor 625 milliárd forintos bevételt termelt, és több egymást követő évben is átlépte az 500 milliárd forintot. Még 2021-ben is jelentős, 290 milliárd forintos bevétellel zárt, azonban 2022-re ez az összeg mindössze 11 millió forintra zuhant vissza. Ez természetesen az orosz-ukrán háború következményeinek tulajdonítható, amely jelentősen átrendezte az orosz gázellátás európai piacát.

A társaság 50 százalékát 2015-ben a magyar állami MVM Zrt. vásárolta meg. A közös vállalat története végül 28 év után ért véget 2023 január 1-jén, jogutód nélküli végelszámolással.

2. ISD Dunaferr Zrt. f.a.

A Dunaferr Dunai Vasmûve 2023. február 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Második helyezettünk, a Dunaferr neve mostanában gyakran felbukkan a hírekben, nem éppen pozitív összefüggésekben. Ez, a 32 évet megérő iparóriás

egykor Magyarország egyik legnagyobb vas-, acél- és vasötvözet-alapanyag gyártásával foglalkozó vállalata volt.

Jelenleg felszámolási eljárás alatt áll. 2019-ben a cég árbevétele még meghaladta a 280 milliárd forintot, ám ezzel szemben a vesztesége is hatalmas volt: 54 milliárd forint mínusszal zártak. Az elmúlt 15 évben 2018 bizonyult a legsikeresebb évnek, amikor a vállalat 335 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el. A Dunaferr helyzetét jelentősen rontotta az orosz-ukrán háború és a kapcsolódó szankciók. Időközben már a dunaújvárosi vasmű  utódcége ellen is megindult a felszámolási eljárás.

3. TCF Hungary Filmjoghasznosító Kft. v.a.

A harmadik helyen végzett TCF Hungary Filmjoghasznosító Kft. egykor a 21st Century Fox magyarországi érdekeltségeként működött, és a filmjogok értékesítésére szakosodott. Az amerikai filmstúdió később a Disney égisze alá került. A TCF Hungary működése alatt  fontos szereplője volt a hazai média- és szórakoztatóiparnak. A cég 2009-ben érte el legmagasabb bevételét, ami meghaladta a 132 milliárd forintot.

A 2019-es felvásárlás után a cégadatok alapján a vállalat nem termelt bevételt, végül 2023-ban, 22 év üzemelés után végelszámolási eljárás keretében megszűnt

Top10

Ez az Opten céginformációs szolgáltató sorozata, az Opten Topten. Az eddigi részek:

Most nem a lájkokat számoljuk – íme, a legjobban menő celebcégek

 

4. IKR Zrt. f.a.

A negyedik helyezett a bábolnai IKR Zrt. egykor a mezőgazdasági szektor egyik jelentős szereplője volt Magyarországon, főként nagykereskedelmi tevékenységével és mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozott.

A vállalat közel 35 évig működött, így a legidősebb cég, ami ezen a listán szerepel.

Legkiemelkedőbb évük 2009 volt, amikor közel 100 milliárd forintos bevételt értek el, érdekesség, hogy mindezt hivatalosan 1 fős foglalkoztatotti létszámmal. Az utolsó elérhető adat 2019-ben már csak 6 millió forintos bevételről és 15 millió forintos veszteségről szólt. 2020 óta a cég felszámolási eljárás alatt áll.

A céget valójában a 2008-ban induló válság roppantotta meg végül, és a legfontosabb, ún. input üzletágát eladta a szlovák származású cseh milliárdos, az azóta politikusnak áll Andrej Babiš érdekeltségébe tartozó Agrofertnek 2012-ben. Az egykor nagynevű bábolnai társaság ma az IKR Agrár Kft.-ben működik tovább, amely a legutóbbi üzleti évét 145 milliárdos forgalommal és 2,4 milliárdos profittal zárta. Az „utódcég” 2022-ig lendületesen növekedett a tőkeerős cseh tulajdonos alatt, a műtrágyapiac összeomlása azonban meglátszik a tavalyi évükön.  

5. Tungsram Operations Kft. f.a.

2021-ben még Közép-Európában egyedülálló, kutatási-fejlesztési célú vertikális farmot adtak át a Tungsram újpesti központjában. A projektet Jörg Bauer, a cég tulajdonos-ügyvezetője mutatta be. Fotó: Sebestyén László

A magyar világítástechnikai ipar élvonalából a Tungsram is felkerült listánkra. Az ikonikus magyar márka 1896-ban nyitotta meg első üzemét Újpesten. Több mint egy évszázados múltra tekint vissza a világítástechnika terén, és számos úttörő innovációt hozott a nemzetközi piacra. 2018-tól a cég ismét önálló vállalatként működött, miután kivált a General Electric (GE) Lighting üzletágából (a GE Hungary egykori CEO-ja vásárolta ki a céget). A vizsgált hat év során 2019-ben még 73 milliárd forintos bevételt termelt, azonban a koronavírus-járvány és az energiaválság következményei érződtek a cég teljesítményén. Bár 2022-ben is meghaladta a bevételük a 40 milliárd forintot, ezzel párhuzamosan 30 milliárd forintos veszteséggel zártak.

A Forbes.hu korábbi cikke már részletesen foglalkozott azokkal az okokkal, amelyek ehhez a helyzethez vezettek.

6. Centrex Hungária Zrt. v.a.

A 6. helyen szereplő Centrex Hungária és az aranyérmes Panrusgáz között szoros az összefüggés. A Centrex szintén a Gazpromtól származó gázzal kereskedett itthon közel 20 évig. A vizsgált időszakban a vállalat legjobb éve 2012 volt, amikor 73 milliárd forintos árbevételt ért el. A cég számára 2021 volt az utolsó milliárdos év, ekkor 25 milliárd forint bevételt könyvelhetett el. A Centrex végül 2022-ben, közvetlenül az orosz-ukrán háború kitörése után, végelszámolás alá került és 2023-ban megszűnt. (A Centrex és a Panrusgáz működéséről és megszűnéséről további részletek az Mfor cikkében.)

7. ADM Agrár Kft. v.a.

Az ADM Agrár Kft. a mezőgazdaság területén ért el szép eredményeket. A cég gabona, dohány, vetőmag és takarmány nagykereskedelmével foglalkozott közel 25 évig. A vizsgált időszakban 2017 volt a legkiemelkedőbb év, a cég ekkor 50 milliárdos árbevételt termelt. Azonban a piaci változások és a nehézségek következtében a vállalat végelszámolási eljárás alá került, és 2021-ben működését befejezte. A tulajdonos a globális szinten meghatározó gabonakereskedő óriás, az amerikai ADM volt, amely a leánycége megszüntetése óta akvirált magyar cégeket, teljesen tehát nem hagyta el a hazai piacot.

8. Sberbank Magyarország Zrt. v.a.

A Sberbank több mint három évtizeden át stabil szereplője volt a hazai pénzügyi piacnak, de az orosz hátterű pénzintézet számára az orosz-ukrán háború végzetes következményekkel járt. 2022-ben végelszámolási eljárás alá került, az MNB visszavonta az engedélyét és megindultak a kártalanítások.

Az elmúlt 15 évet vizsgálva a bank legkiemelkedőbb éve 2009 volt, amikor közel 50 milliárdos bevételt termelt, de a 2011 és 2012-es évben is kiemelkedő, 40 milliárd forintos árbevétellel zártak.

9. Porr Kft. v.a.

Az osztrák hátterű Porr Kft. 30 éven át volt aktív szereplője a magyar építőiparnak. A cég 2023-ban megszűnt, előtte azonban szép eredményeket ért el. 2009-ben például kiemelkedő, 50 milliárdos árbevételt produkáltak. Az utolsó elérhető pénzügyi adatok alapján 2022-ben ez a szám már csak 65 millió forint volt.

A cég osztrák anyavállalata, a Porr Bau GmbH továbbra is működik, és folytatja tevékenységét az építőiparban, ahol Ausztriában a harmadik számú szereplő a Strabag és az Alpine után, a régióban valamennyien nagy játékosnak számítanak.

10. ISD Power Kft. f.a.

Listánk utolsó helyezettje, az ISD Power Kft., szorosan kapcsolódik a második helyen álló Dunaferrhez. Az ISD POWER Kft. indított ugyanis felszámolási eljárást a Dunaferr utódcége, a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. ellen, miközben maga is felszámolás alatt áll. Az 1996-ban alapított vállalat az ISD Dunaferr Zrt. tulajdonában van (szintén felszámolás alatt), így a cég sorsa szorosan összefonódik a Dunaferr csoporttal.

A 2010-es évek elején az ISD Power Kft. még kiemelkedő pénzügyi eredményeket ért el, például 2011-ben közel 50 milliárd forintos árbevételt produkált. Bár 2023-ban még mindig 14 milliárd forintos árbevételt tudtak felmutatni, az év végére az adózott eredményük már jelentős, 15 milliárd forintos veszteséget mutatott.

CÉGEK Tulajdonos háttereMegszűnésPanrusgáz Gázkereskedelmi Zrt. v. a. Orosz-magyar2023 (háború)ISD Dunaferr Zrt. f. a. Orosz-ukrán2022-23 (háború, gazd. nehezségek) TCF Hungary Kft. v.a.Amerikai2023IKR Zrt. f. a.Brit-magyar2019-20 (cégeladás)Tungsram Operations Kft. f. a. Magyar2022-23 (gazd. helyzet)Centrex Hungária Zrt. v.a.Osztrák2023 (háború)ADM Agrár Kft. v. a.Amerikai2021 (kivonulás a piacról)Sberbank Magyarország Zrt. v. a.Orosz 2023 (háború)Porr Kft. v.a.Osztrák2022-23ISD Power Kft. f. a.Orosz-ukrán2023 (háború, gazd. nehézségek)A 10 legnagyobb cég, ami az elmúlt 15 évben fejezte be a működését a magyar piacon. Forrás: Opten

A listán szereplő vállalatokban közös, hogy az elmúlt évek leginkább kitett ágazataiban – mint a villamosenergia-ipar, nagykereskedelem és építőipar – tevékenykedtek, amelyek különösen súlyosan érintettek a gazdasági visszaesés és a globális válságok által. Ezek az iparágak ugyanis kiemelkednek a felszámolási statisztikákban.

A felsorolt cégek mind több évtizedes múltra tekintenek vissza, átlagosan 25 év működés áll mögöttük, de jól látszik, hogy még az ilyen múlttal rendelkező cégek sem immunisak a piaci bizonytalanságra és a gyorsan változó gazdasági környezetre.

Kiss-Jakab Réka,
Opten, marketing menedzser

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

Borítóképet: Arcíhv. A Tungsramot 2018-ban átvevő Jörg Bauer mutatja be a cég új fejlesztési projektjét, a speciális égőkkel megvilágított vertiális farmokat 2021-ben a társaság újpesti telephelyén. Fotó: Sebestyén László

The post A csúcstól a csődig – az elmúlt 15 év nagy bukásai Magyarországon appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed