Csung Puj-ken és utódja, Patrick Lam szókimondó demokráciapárti – tehát ellenzéki – lapként szerkesztették a hongkongi Stand Newst. Nemrég azonban mindkettőjüket börtönbüntetésre ítélték, méghozzá egy, a brit gyarmati uralom idejéből származó, de régóta nem használt „zendülésellenes” törvény alapján.
A vádak szerint
lázító tartalmak közlése céljából szőttek összeesküvést.
Az ügyészség úgy véli, hogy a lapban megjelent cikkek és publicisztikák elfogultak voltak a kormánnyal szemben, ezzel veszélyeztették a nemzetbiztonságot. A két újságíró büntetőpere szeptember végén ért véget a közel két évig húzódó tárgyalás és a körülbelül egyéves vizsgálati fogság után.
A vádlottak érvelése szerint ők úgy jártak el, ahogyan bármely újságíró eljárt volna, akinek feladata az olvasókat érdeklő sztorik és hírek megjelentetése. A Stand News egyébként a vád alá helyezést indokló cikkek megjelentetése előtt is hasonló témákról írt, hasonló hangnemben. Csakhogy, miután a kínai hatóságok 2019-ben leverték az autonóm városban indult nagyszabású és sokszor erőszakos demokráciapárti tüntetéseket, Peking sokkal keményebben csap le az ellenzékre és a szabad sajtóra. Bár az említett ügyben még egy gyarmati törvény alapján jártak el a hatóságok, 2020-ban a kínai kormány, majd pedig – pekingi nyomásra – a hongkongi törvényhozás is egy-egy „nemzetbiztonsági törvényt” hozott.
Tommy WANG / AFP Patrick Lam elhagyja a bíróság épületét Hongkongban 2024. szeptember 26-án.
Jelentéktelen kikötőből virágzó „városállam”
Az őskor óta lakott, és a 19. századig Kína szerves részének számító kikötőváros, Hongkong, az 1839 és 1842 között zajló első ópiumháború nyomán vált brit gyarmattá. A 19. század végére Hongkong virágzó és gazdag kikötőváros lett, amelynek funkciója a brit és nyugati áruk Kínába juttatása volt, valamint a kereskedelem lebonyolítása a másik irányba is. A 20. század első felében folytatódott Hongkong gazdasági, kulturális és infrastrukturális fejlődése, amelyet csupán annak 1941 decemberében bekövetkező japán megszállása akasztott meg néhány évre. Japán kapitulációja után azonban, 1945 őszén, a város ismét brit kézre került.
A lakosságszám gyorsan növekedésnek indult, ráadásul a fellángoló polgárháború elől menekülő kínaiak tovább duzzasztották azt. Amikor Mao Ce-tung kommunista erői győzelmet arattak, rengeteg képzett kínai is inkább ide emigrált. A város gazdasága az 1950-es évekre olyan rohamos növekedésnek indult, hogy
Nat Norman / Archive Photos / Getty Images Hongkong az 1960-as években.
Bár az ipari termelésre épített modell később már kevésbé volt fenntartható, a város könnyedén nyergelt át a bankszektorra, hogy az ezredforduló környékén Ázsia egyik pénzügyi központja legyen.
A gazdaság és az életszínvonal szédületes tempóban emelkedett, sokan mégis elégedetlenek voltak a gyarmati státuszukkal. 1967-ben például, a kínai kulturális forradalom hatására, kitört a „baloldali lázadás” néven ismert zavargássorozat. Ekkor a kommunista szimpatizánsok erőszakos fellépését csupán a brit rendfenntartók tudták vérbe fojtani. A lakosság többsége azonban ekkorra már elfogadta a brit uralmat. Az érzést a növekvő jólét mellett a kommunista Kína fenyegető közelsége és az 1967-es lázadás kaotikus képei is erősítették. A helyiek ugyan britekké nem váltak, de gyakran már kínainak sem érezték magukat: sajátos hongkongi, lokális identitás volt kialakulóban. Ennek sajátos lenyomata – amint ez a két perbe fogott újságíró közül az egyik nevén is látszik – az a gyakorlat, miszerint sok hongkonginak brit keresztneve és kínai vezetékneve van.
Bár voltak hívei a Kínával való újraegyesülésnek, Maónak, sőt a Csang Kaj-sek irányította Tajvannak is, a többség elégedett volt a fennálló helyzettel. A 20. század végére Hongkong gazdag és virágzó pénzügyi központ, illetve vonzó turistacélpont lett. Az 1898-as szerződés lejártakor, azaz 1997-ben viszont komoly változás állt be. Nagy-Britanniának ekkor ugyanis át kellett adnia a Hongkong feletti szuverenitást Kínának.
A hidegháború vége és a nyugatra nyitó kínai politika miatt mindez nem okozott komoly nemzetközi vagy brit belpolitikai problémát. Ugyan az országváltás és az 1997-es, ázsiai pénzügyi válság megrengette a városállamot, a pragmatikus kínai vezető, Teng Hsziao-ping ügyelt arra, hogy a változás mégse legyen túl radikális.
Getty Images Teng Hsziao-ping
Deklarálta, hogy Kína és Hongkong „egy ország, de két rendszer”, azaz Hongkongban fennmaradhat az addigi, piacgazdaságon és szabadságjogokon alapuló rendszer, minimum 50 évig, vagyis 2047-ig. A város – a Portugáliától visszakapott másik volt gyarmathoz, Makaóhoz hasonlóan – különleges irányítású terület lett: London, Peking és a helyiek kompromisszumán nyugvó alaptörvényt kapott, amelynek értelmében ugyan Peking szuverenitását nem kérdőjelezhették meg, de
megmaradt a szabad sajtó,
a szólásszabadság,
a bíróságok függetlensége,
és más polgári jogok is.
Sőt, bizonyos tekintetben előrelépés is történt, hiszen a Törvényhozó Tanács, azaz a terület parlamentje nagyrészt választott testületté vált. A tanácsban két nagy csoport alakult ki.
Az anyaország kormányával szkeptikus, a fennálló kvázidemokratikus viszonyokra éberen ügyelő politikusok a demokráciapárti táborba tömörültek.
A Peking-pártinak nevezett másik csoport vegyes összetételű volt: itt kommunisták és kínai nacionalisták mellett az üzleti elit pragmatikus képviselői is helyet foglaltak, akik az együttműködésért cserébe a gazdasági szabadság és az alacsony adók megtartását várták el.
Mindez egy működőképes kompromisszumhoz vezetett, mely mindkét félnek megfelelt. A 21. század legelején fennálló helyzet megfelelő volt a hongkongiaknak is, de a szabad és nyitott város Kínát is gazdagította, illetve példaként szolgált az olyan fejlődő nagyvárosoknak, mint Sanghaj, valamint a gazdasági növekedést prioritásként kezelő pekingi vezetésnek is.
Lintao Zhang / Getty Images Hszi Csin-ping
Virágzó városállamból elnyomott tartomány
2014-ben Hszi egy olyan rendelkezést fogadtatott el a kínai törvényhozással, amely új választási rendszert oktrojált Hongkongra: bár elvben bevezette a teljesen egyenlő és általános választójogot, a parlamenti képviselőket egyfajta „előszűrésnek” vetette alá. Ennek során egy, Peking által dominált, testület válogatta ki a túlságosan radikális jelölteket, akik nem indulhattak a választáson.
A hongkongiak tömegtüntetésekkel válaszoltak, melyek – bár nagyrészt békésen zajlottak – megbénították a várost. Ennek ellenére eredményt nem hoztak, hiszen az év végére kifulladtak, a törvény pedig érvényben maradt. A tiltakozásnak volt azonban politikai hozadéka. A főleg fiatal, tanult tüntetők frusztrációjukat a politikába csatornázták. Közülük többen elindultak a 2016-as választáson, és Peking gáncsoskodása ellenére hatan mandátumot is szereztek. Ők a fentiek mellett egy harmadik politikai tábort alakítottak ki: a lokalistának nevezett csoportot. Köztük a brit gyarmati nosztalgiában utazó jobboldaltól a marxista újbaloldalig számos politikai irányzat megjelent, hiszen csupán egyetlen dolog kötötte őket össze: lényegében teljesen elutasították Peking befolyását. Azt vallották, hogy Hongkongnak szuverén módon kell döntenie a sorsáról.
A 2014-es tüntetések által szült lokalista tábor megjelenése visszahatott az ellenzéki fiatalok közhangulatára. Így, amikor 2019-ben Peking meg akarta könnyíteni a Hongkongban letartóztatott személyek – akár ellenzékiek – kiadatását az anyaországnak, ismét tüntetők lepték el az utcákat. Ez azonban már más jellegű volt, mint a 2014-es tiltakozási hullám.
A fiatalok hongkongi, sőt sokszor brit zászlókkal tüntettek, a kínai állam jelképeit pedig kigúnyolták és meggyalázták. A tiltakozók egy másik tabut is megtörtek: a rendőrség erőszakos fellépésére maguk is erőszakkal feleltek. Az egyetemek valóságos katonai táborokká váltak, ahol a sebesülteket kezelték, és különböző fegyvereket, illetve Molotov-koktélokat barkácsoltak. A tüntetőknek egyszer még a törvényhozás épületét is sikerült megszállniuk, ahol többek között megrongálták az ülésteremben található kínai címert.
Billy H.C. Kwok / Getty Images Tüntetők 2019. szeptember 29-én Hongkongban.
A lázadást végül komoly rendőri erőszak segítségével sikerült csak leverni. Miután a mozgalmat vérbe fojtották, Peking alkalmasnak látta az időt, hogy tovább bontsa a féldemokratikus hongkongi rendszert. Ebben szerepet játszott az is, hogy Hszi Csin-ping eddigre már Kínában is megerősítette hatalmát, és ott is leszámolt a (belső) ellenzékkel. A lázongás tehát egyszerre volt ok és ürügy, hogy Peking megszilárdítsa hatalmát Hongkongban.
A hatóságok egyrészt ismét szigorították a passzív – és most már az aktív – választójog feltételeit. Ennek az lett az eredménye, hogy a soron következő választáson, néhány álellenzékit leszámítva,
A lokalisták és a demokraták teljesen kiszorultak onnan. Ezzel gyakorlatileg vége lett Hongkong demokratikus-féldemokratikus státuszának.
Mindemellett 2020-ban Peking Hongkongra erőltette az azóta rettegetté vált nemzetbiztonsági törvényt is. Ezt 2024-ben a domesztikált hongkongi törvényhozás tovább szigorította, immár saját hatáskörben. A módosítás ellenszavazat nélkül ment át.
A 2020-as kínai törvény kriminalizálta a szeparatizmust, a kínai kormány elleni lázítást, súlyos börtönbüntetési tételekkel szankcionálva azt. Természetesen azt, hogy mi számít bele a fentebbi kategóriákba, Peking dönti el. Éppen ezért ezek a rendelkezések ideálisak arra, hogy a hongkongi ellenzékkel szemben használják fel őket. Hiszen könnyű „lázításnak” látni a Peking elleni felszólalást, vagy „szeparatizmusnak” a Hongkong autonómiája melletti kiállást.
A hatóságok a törvényt pontosan arra használták, amitől a kritikusok féltek. Amikor fiatalok az utcára vonultak az új rendelkezés ellen, őket már ennek értelmében tartóztatták le és fogták perbe. Ugyanígy tettek több, lokalista aktivistával is és más ellenzékivel. Az Apple Daily nevű, jelentős ellenzéki lap tulajdonosát szintén ennek a törvénynek az értelmében fogták perbe, azaz már a média elleni támadás is elindult az új rendelkezés nyomán.
A 2024-es, tulajdonképpen a kínai törvényt kiegészítő hongkongi rendelkezés a külföldi befolyást és a hazaárulást, valamint az államtitkok kiszivárogtatását szankcionálja, szintén szigorú büntetési tételekkel. Mivel ez csupán idén lépett életbe, így ennek alapján még senkit sem tartóztattak le.
előrevetítve a törvény valódi célját. Kritikusok szerint a rendelkezést civil szervezetek, mint például az Amnesty International, ellen is fel fogják használni. Ráadásul egyes hongkongi politikusok már azzal fenyegetőznek: a törvényt visszamenőleges hatállyal is alkalmazni fogják.
Így jutott tehát el Hongkong abba a helyzetbe, amelyben most a nemzetbiztonsági törvényekkel körülbástyázott, demokráciapárti hangoktól megtisztított kormány elkezdte a hajtóvadászatot a szabad sajtó ellen. Ennek nyitánya többek között Csung Puj-ken és utódja, Patrick Lam pere.
Anthony Kwan / Getty Images Az Apple Daily újság utolsó lapszáma 2021. június 24-én.
Kérdésekkel provokáló újságírók
„Nem voltak rejtett céljaink, vagy más egyéb olyan indítékunk, amely nem volt látható.
Nagyon fontos, közérdeklődésre számot tartó események zajlottak, és mi ezekről írtunk, pusztán azért, hogy dokumentáljuk őket
– mondta Csung, aki Lamhoz hasonlóan ártatlannak vallotta magát.
A per fő kérdésé az volt, hogy ellenzéki hangoknak teret adni csupán pártatlan tájékoztatás vagy kormányellenes „propaganda”. Csung szerint ők platformot adtak a politikában megtalálható minden hangnak, mert hittek a szólásszabadságban, és nem igaz az ügyészség vádja, miszerint tudatosan csak az ellenzékét erősítették volna fel.
Csungot azzal is vádolják, hogy leköszönése után is utasításokat adott Lamnak, erre pedig chatüzeneteket hoztak fel bizonyítékként. A volt szerkesztő szerint azonban ő csak javaslatokat fogalmazott meg.
Volt kollégái bátor emberként és vezetőként írták le Csungot, aki például folyamatosan megpróbálta interjúra bírni az előle elzárkózó Peking-párti hongkongi politikusokat is. Minden bizonnyal ez is szerepet játszhatott perbe fogásában.
„Hű volt az elveihez. Nagyon gerinces volt. Extrém áldozatot hozott” – mondta róla például Lam Jin-pong, egy másik, azóta megszűnt, lap volt szerkesztője.
A Stand Newst 2014-ben alapították, nagyobb ismertségre azonban csak akkor tettek szert, amikor 2019-ben élőben közvetítették a demokráciapárti tüntetéseket, ezzel kivívva Peking haragját. 2021 decemberében a lap szerkesztőségét rendőrök szállták meg. A két szerkesztőt letartóztatták, a lap pedig kénytelen volt beszüntetni a tevékenységét. Ezzel egy időben, a korábban betiltott Apple Daily nevű, ellenzéki újság tulajdonososa ellen is per kezdődött.
„A Hongkongban élő és az emigrált hongkongiak is, köztük jómagam, a képernyőre tapadt szemmel figyeltük a Stand News és az Apple Daily 24 órás közvetítéseit” – mondta a The Wall Street Journalnak Victoria Hui, a Notre Dame Egyetem politikatudományi kutatója és oktatója.
A két újságírót végül augusztus utolsó napjaiban a bíróság bűnösnek találta. Az ítélet indoklása szerint bár a szólásszabadság fontos, de az is figyelembe veendő, hogy
megelőzzük az esetleges károkat, amelyeket a hasonló cikkek okozhatnak.
A lap az ítélet szerint nemcsak egy sajtótermék volt, hanem egy (ellenzéki) mozgalom része is, és sok szerkesztőségi véleménycikk elfogult volt. Mindezzel „hatalmas, helyrehozhatatlan károkat” okoztak a közösségnek, mert a kormány „mocskolásának és démonizálásának eszközévé” váltak. A bíróság 17 olyan cikk miatt marasztalta el a szerkesztőket, mely szerintük megvalósítja az „összeesküvés” és a lázítás tényállását. A „veszélyes” írások közé tartozik például egy, azóta emigrációba kényszerült, demokráciapárti képviselővel készült interjú.
A bíróság szeptemberben hozott végleges ítéletet. Csungot 21 hónap, Lamot pedig valamivel kevesebb mint egy év szabadságvesztésre ítélték. Mivel a vizsgálati fogság beleszámít a büntetésbe, így Csungnak körülbelül 9 hónapot kell börtönben töltenie. A súlyos egészségügyi gondokkal küszködő Lamot pedig ugyanannyi hónapra ítélték, mint amennyit már rács mögött töltött.
Peter PARKS / AFP Csung Puj-ken
„Néhányan még törődnek azzal, hogy a közösség minden tagját megillesse a szabadság és a méltóság. És meg is fizetik ennek az árát, ha kell, a saját szabadságukkal. Az újságíróknak mindig kötelessége, hogy cikkeik és gondolataik az igazságot tükrözzék” – írta Csung egy, a bírónak címzett levelében, amelyben kifejti, hogy a hongkongiak többsége szerinte a szólás és sajtó szabadságának pártján van.
Az ítélet az „enyhe” büntetési tételek ellenére is mérföldkőnek számít a hongkongi sajtó megfélemlítésében. „A döntés megerősítheti azt a megfélemlítést, ami miatt már 2020 óta kemény öncenzúra tapasztalható a helyi médiában” – mondta erről Eric Lai, a Georgtown Ázsiai Jogi Központ egyik szakértője a The New York Timesnak.
(Az ítélet) sokkhatást okozott Hongkong szerkesztőségeiben, és sokkolta a városban irodát fenntartó nemzetközi médiumokat is. Nem értik, hogy mindennapi tevékenységük hogyan válhatott Hongkongban potenciális törvényszegéssé
– írta az ügyről – még az augusztus végi, csupán a bűnösséget megállapító határozat kapcsán – a hongkongi Külföldi Tudósítók Klubja.
A „különleges igazgatású terület” végórái
Hongkong, amely korábban a sajtó- és szólásszabadság szigete volt Kínán belül, ma már más képet mutat. Bár több újságírót vagy médiatulajdonost már korábbam perbe fogtak, eddig csupán az említett ügyben született ítélet. Emellett viszont több külföldi tudósítótól megtagadták a vízumot. A Szabad Ázsia Rádió beszüntette hongkongi műsorait. Peking pedig folyamatosan támadja a Hongkongi Újságíró-szövetséget. Nem csoda, hogy a terület már csak 135. a 180-ból a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadságot vizsgáló jelentése szerint. Az események tehát a szabad sajtó elleni valóságos hajtóvadászat képét mutatják.
Sok nyugati ország már a 2019-es tüntetések leverése miatt szankcionálta Kínát. Ebben Nagy-Britannia járt élen, akik ráadásul teljesjogú állampolgárságot ajánlottak minden, emigráló hongkonginak. Többet azonban nemigen tehettek, ahogyan a nemzetközi közösség egésze sem.
Peking, pontosabban a ma már teljesen általuk irányított hongkongi hatóságok, szerint azonban a kritikák alaptalanok.
„Az újságíróknak, mint mindenki másnak, be kell tartaniuk a törvényeket. Szabadon kommentálhatják, vagy bírálhatják a kormány politikáját, egészen addig, amíg az nem ütközik törvénybe” – írta a városi kormányzat hivatalos közleménye.
Az említett Georgtown Ázsiai Jogi Központ adatai szerint közel háromszáz hongkongit tartóztattak le a nemzetbiztonsági és a zendülésellenes törvények alapján, közülük pedig körülbelül hetvenet már el is ítéltek. Több mint harminc volt törvényhozási képviselő és ellenzéki aktivista van előzetes letartóztatásban.
Az újságírók elleni hajtóvadászat tehát egy tágabb keretbe illeszkedik. Peking és a hozzá hű hongkongi hatóságok megpróbálnak végleg leszámolni a városállam demokráciapárti erőivel és a szabad sajtóval. Mivel Kína túl erős és túl messze van a nyugati hatalmaktól, így esélyes, hogy a városállam nem sok jóra számíthat.
The post A demokratikus Hongkong végórái – Kína nem vár 2047-ig first appeared on 24.hu.
