A fideszes képviselőfeleség szerint jó a városnak, hogy ő a polgármester, a háziorvos, az idősotthon vezetője, és ő oszt uniós pénzeket is

Logikailag kizárt, hogy önmagammal kötöttem szerződést

– magyarázta Rizsák Ildikó, Nyírbogát polgármestere a település lakosságának abban a videóban, amelyben a másod-, harmad- és negyedállásairól beszélt, melyeket az önkormányzati megbízatása mellett tölt be. Szerinte kifejezetten jó a nyírségi városnak, hogy egy személyben ő a polgármester és a háziorvos, és sok pénzt spóroltak meg azzal is, hogy az idősotthont és a futballklubot is ő igazgatja, bár az utóbbiak önkormányzati szervezetek, így voltaképpen saját maga főnöke lett. Mindezek mellett Rizsák az uniós pénzek elosztását végző térségi szervezetben is elnöki funkciót lát el, és van saját egyesülete is, mely az uniós pénzeket költi.

Rizsák Ildikó Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő és korábbi polgármester felesége, a háromezer lakosú Nyírbogát egyetlen háziorvosa. A polgármesterséget 2014-ben férjétől „örökölte meg”, amikor az összeférhetetlenségi szabályok szigorítása miatt Simonnak is döntenie kellett, hogy a parlamentet vagy a városházát választja. Azóta a házaspár megkerülhetetlen politikai tényezővé vált a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 6. számú választókerületben.

The post A fideszes képviselőfeleség szerint jó a városnak, hogy ő a polgármester, a háziorvos, az idősotthon vezetője, és ő oszt uniós pénzeket is first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed