A Fraditól távozó kéziedző: Eddig működött, de még egy év így már túl nehéz lenne számomra

Allan Heine, a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője nem hosszabbítja meg a szerződését, 2025 nyarán távozik a klubtól, jelentette be az FTC szerdán.

Heine a Vác elleni, 42-32-es győzelem után azt nyilatkozta, egyedül él Magyarországon, mivel a családja Dániában maradt.

„Eddig működött, de még egy év így már túl nehéz lenne számomra. Kézilabdaedző vagyok, de nagyon fontos számomra a családom, újra együtt kell lennünk, szükségük van rám és nekem is szükségem van rájuk.

Egy apa a gyermekeiért él, nem pedig fordítva, ezért kell hazamennem

– magyarázta Heine, aki azt is hozzátette, gondolkodtak azon a megoldáson is, hogy a családja költözik hozzá, de végül az a döntés született, hogy hazatér.

A dán szakember 2023 nyarán érkezett a Fradihoz, előbb másodedzőként, majd 2023 októbere óta vezetőedzőként dolgozik. Irányításával az FTC az előző idényben bajnokságot és Magyar Kupát nyert, amire 27 éve nem volt példa, a BL-ben pedig a negyeddöntőig jutott a csapat.

Kapcsolódó
Bámulatos gólt hozott össze a Fradi két magyar válogatott kézise
Kínai figura a leglátványosabb fajtából.

The post A Fraditól távozó kéziedző: Eddig működött, de még egy év így már túl nehéz lenne számomra first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed